Döntetlennel kezdett a Lombard


2010-01-20 21:09:29  | cikk: Haraszti Gábor  | 


A Perutz stadion mögötti műfüves pályán közel 100 néző előtt ma este lejátszotta idei első felkészülési mérkőzését a Lombard Pápa. Véber György az NB III-as tagságú Csorna elleni mérkőzésen javarészt azokat játszatta, akik a bajnokság során kevesebbszer jutottak szóhoz. A mieink a Takács T. – Sipos T., Tóth G. Császár, Németh M. – Venczel – Granát, Magyar B., Sarus – Gahwagi, Nyári összeállításban kezdtek. Az első játékrész meddő hazai mezőnyfölényt hozott, ám helyzeteink sorra kimaradtak. A második játékrészben érvényesült a futball aranyszabálya, miszerint a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat: a csornaiak Horváth révén megszerezték a vezetést (kis túlzással ez volt a vendégek első kapuralövése). A mérkőzést végül Sarus szabadrúgásgóljával sikerült döntetlenre menteni. Folytatás szombaton 11 órától, amikor a Slovan Bratislava lesz az ellenfél.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!