Színes kavalkád a Civil Majálison


2013-05-12 23:38:26  | cikk: HuHa  | 


Színes kavalkád a Civil Majálison főképe
Meghallgatásra találtak a Civil Szerviz Közösségfejlesztők Közhasznú Egyesülete munkatársainak és az Önkéntes- Pont-Most! elnevezésű projektjükben tevékenykedők imái, hiszen az időjárás kegyeibe fogadta a ma délutánra szervezett szabadtéri Civil Majálist. Az Erzsébet ligetben tartott rendezvényen több tucat civil csoport, egyesület mutatkozott be Pápáról és a járás területéről, kézműves tevékenységekkel, interaktív foglalkozásokkal és színpad produkciókkal szórakoztatva a látogatókat. A Civil Majálist hat évvel ezelőtt rendezte meg először a Civil Szerviz Egyesület, hogy az akkor még pápai kistérségben működő civil szervezetek között összefogást, szövetséget hozzanak létre. A cél az volt, hogy legyen egy olyan rendezvény ahol mindenki megjelenhet a saját tevékenységével. Az érdeklődés már az első évben nagy volt, és azóta többször kínáltak már színes programokat a városlakóknak és környékbelieknek – idézte fel a kezdeteket dr. Baloghné Uracs Mariann, az egyesület elnöke. Meglátása szerint egy rendezvény arculatát az abban szereplők határozzák meg, így a Civil Majálison valóban a civil csoportok kaphatják a főszerepet.
-Ezzel a rendezvénnyel meg tudjuk mutatni, hogy milyen sokan végeznek önkéntes munkát, milyen sokan tartoznak egy-egy közösséghez, mennyien tevékenykednek egy-egy közös cél érdekében. A civil szerveződésekben pedig nagy igény mutatkozik arra, hogy bemutatkozhassanak. Ezt igazolja, hogy a mai rendezvényen 14 és 18 óra közé alig fértek be a programok – tette hozzá. Dr. Baloghné Uracs Mariann szerint a civil közösségekben nagyrészt az idősebb korosztály tevékenykedik, pedig a kultúraközvetítésben, az értékek átörökítésében, a hagyományápolásban nagyon fontos, hogy legyen utánpótlás, így ez a rendezvény segíthet abban is, hogy a fiatalok is meglássák, melyik szervezet mivel foglalkozik, és talán kedvet kapnak ők is egy közösséghez tartozáshoz.
  A Civil Majálist az idei esztendőben az önkéntes projekt rendezvényeibe illesztették be. Az Önkéntes-Pont-Most! elnevezésű projekt olyan már hagyományossá vált, sikeres programokat vállalt fel, melyek nagy tömegeket mozgatnak meg és melyekben az önkéntes tevékenységek hangsúlyosan megjelenhetnek.
-Mintegy háromszázötven közreműködője van a Civil Majálisnak, ami nagyon szépen reprezentálja, a város és a járás civil szervezeteinek sokaságát és sokszínűségét. Tizenhárom szervezet települt ki a mai rendezvényre, tizenhét fellépő csoportunk van, de örömmel vettük, hogy a tűzoltóság és a rendőrség is elfogadta meghívásunkat, még ha nem is tartoznak a civilek közé – mondta Veszpréminé Turtsányi Valéria a projekt menedzsere, hozzátéve, a szervezésben és a lebonyolításban szinte mindenki önkéntesként vett részt, és a projektben önkéntes tevékenységet vállalók közül is sokan közreműködtek. Az önkéntesek az első percben bekapcsolódtak a rendezvény szervezésébe, megkeresték a civil csoportokat, egyeztettek velük a programról, fogadták őket a helyszínen, segítették bemutatkozásukat, fellépésüket és persze az önkéntes tevékenység népszerűsítése, újabb önkéntesek toborzása volt a legfontosabb feladatuk –ezt már Gyalog Zoltánné szakmai vezetőtől tudtuk meg, aki azt is elmondta, a rendezvényen sokan regisztráltak önkéntesnek.
A Civil Majális valóban sokszínűre sikeredett. A sátrak alatt pápai és környékbeli egyesületek, alapítványok és más civil csoportok kínáltak tartalmas programot az érdeklődőknek. A Pápai Látássérültek Csoportja például olyan tevékenységekre invitálta a látogatókat, melyekkel kipróbálhatták, miként boldogulnak a vak emberek a mindennapokban, a Bakonyalja Népművészeti Egyesület többféle kézműves tevékenységet kínált, a Delta Ijász Egyesület a történelmi hagyományokkal ismertette meg a rendezvényen résztvevőket. Mindemellett lehetett kosarat fonni, nemezelni, a népi játékok pedig a legkisebbeknek is érdekes elfoglaltságot kínáltak. A rendezvényen bemutatkoztak a motorcsodáikról és jótékony akcióikról ismert Bakonyi Betyárok, különböző játékok hívták fel a figyelmet a környezettudatos hulladékkezelésre, a szelektív hulladékgyűjtésre és még a legújabb hulladékgyűjtő autó működését is megtekinthették. Természetesen nem hiányzott a programból a tűzoltó autó eszközeinek bemutatása és a rendőrkutyás show sem. Pomher Bence testvérével érkezett a rendezvényre és szinte az összes foglalatosságot kipróbálták. Játszottak szelektív hulladékgyűjtőset, készítettek papírcsigát és gyöngyből karperecet, célba dobtak és megnézték a színpadi műsorokat. Bence úgy fogalmazott, azért tetszik neki a rendezvény, mert nagyon sokféle dolgot lehet csinálni. S míg a sátrakban rengeteg elfoglaltság várta a kicsiket és nagyokat, a színpadon egymást váltották a különböző amatőr művészeti csoportok és velük a művészeti ágak és stílusok. A fellépők között szerepelt a Black Bunny Rock and Roll Club, az Írisz Orientális tánccsoport, a Teveli Táncos Lábak csoportja, a Pápai Nyugdíjas Énekkar és Tánckar Önképző Kör, a nagydémi Nagyik Klubja és még sokan, akik rövid színpadi előadásokkal, zenés-táncos produkciókkal szórakoztatták a közönséget. A fellépők között szerepelt a Háromhatár Kulturális és Sport Egyesület is, mely Kupról érkezett, de három település aktív lakóit fogja össze a hagyományápolás, a kultúra jegyében. Vezetőjük Portik Péter elmesélte, az egyesület 2009 óta működik, jelenleg 37 aktív tagja van és több támogató is segíti tevékenységüket. Különös figyelmet szentelnek a hagyományápolásnak, rendszeresen megemlékeznek a nemzeti ünnepekről, játszóházakat szerveznek, de van rajzszakkörük és van színjátszó csoportjuk is. A Civil Majálisra is több műsorszámmal készültek, a Jelenetek egy házasságból című produkcióból adtak elő részletet nevetésre bírva a közönséget, majd a kórusuk slágerekkel szórakoztatta a nagyérdeműt.
Az idei Civil Majális különlegessége volt, hogy itt adták át az Önkéntes-Pont-Most! projekt által alapított Önkéntes-díjat. A díjjal azokat a személyeket és szervezeteket kívánják elismerni, melyek kiemelkedően sok önkéntes tevékenységet végeznek tágabb közösségük érdekében. Az elismerést évente egy személynek és egy szervezetnek adják át, a kitüntetendőkre bárki tehetett javaslatot. Első alkalommal Baán Éva vehette át a különleges ajándéktárgyat és oklevelet, a civil szervezetek közül pedig a Tapolcafői Kertbarát Kör kapta az elismerést. A díjazottak méltatásánál Veszpréminé Turtsányi Valéria kiemelte, mindkét kitüntetett aktívan és eredményesen tevékenykedik, önkéntes munkájuk meghatározó értéket teremt a város számára. Baán Éva, aki egyébként a Civil Majális megszervezésében és lebonyolításában is rengeteg önkéntes munkát vállalt, meglepetéssel fogadta a díjat, köszönő szavaiban úgy fogalmazott, önkéntes tevékenysége során rengeteg kedves élményt élt meg eddig is, és nagyon sok szeretetet kapott és adhatott másoknak, ezért mindenkit bíztat az önkéntes tevékenységre, hogy minél többen megtapasztalják az ezzel járó felemelő érzéseket.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!