„Kultúrát nem lehet örökölni” - Alkotó kisközösségek évadvégi tárlata


2013-05-12 19:38:55  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


„Kultúrát nem lehet örökölni” - Alkotó kisközösségek évadvégi tárlata főképe
A Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ alkotó művészeti és művelődő közösségeinek évadzáró kiállítása ma délután nyílt meg a JMSZK emeleti előterében.  
- Hagyomány és megújulás jelképe ez a kiállítás minden évad végén. Jelképezi azt a hagyományápoló, értékmegőrző és – közvetítő munkát, melyet a JMSZK közösségeivel közösen végez. Meg kell őriznünk hagyományaikat, a város jelentős kulturális és közösségi értékeit, de ezek továbbéltetésére, a közösségek fennmaradása érdekében folyamatos megújulásra, a felnövekvő korosztály érdeklődésének megragadására is szükség van. Ennek szellemében dolgoznak közösségeink, melyek száma örvendetesen gyarapodott, így ebben a kiállításban immár nyolcan mutatkoznak be az érdeklődőknek – mondta megnyitó beszédében dr. Baloghné Uracs Marianna intézményvezető helyettes, aki néhány gondolat erejéig be is mutatta a kisközösségeket.
A Várostörténeti Honismereti Kör a mostani tárlatra az elmúlt időszakban megjelent helytörténeti könyvekkel, kiadványokkal vesz részt, valamint az egyik tárlóban a pápai Böröczky-domb névadójáról tudhatunk meg korabeli információkat.
Az Éremgyűjtök Köre a tárlatra reklám-és szükségpénzeket, pénznek látszó helyettesítőket, kiadványokat hozott.
A Bélyeggyűjtő Kör kiállítási darabjai között Nagy Béla, Somogyi Zoltán, Lóky György és Maróti Miklós tematikus anyagai láthatóak.
A JMSZK Bakancsos Természetjárók Körének tablóján fotók, a tárlókban pedig emléktárgyak adnak ízelítőt az elmúlt évad kirándulásaiból, az elmaradhatatlan útitárssal, a hátizsákkal.
A 12-es színkör tagjai a portrék mellett csodálatos tájképekkel is lenyűgözik a látogatókat. A kiállítók: Csontos Armand, Gerencsér Hajnalka, Hagen Richárd, Lukács Katalin, Marosi Diána, Mező Lászlóné, Mészáros Ilona, Molnár Lajos, Ughy Miklós és Zeke Miklósné.
Az Ifjúsági Képzőművész Szakkör jelenlegi kiállításán a kör tagjainak, Mező Lászlónénak, Pesei Petrának, Balogh Lászlónak, Rumi Olivérnek és Amberger Editnek a tanulmány-és portré rajzai, grafikái tekinthetőek meg.
A Sámán Makett Klub tagjainak csodás makettjeit nézhetik meg, a Tűsarok Foltvarró Klub pedig szemet gyönyörködtető használati tárgyakat, lakberendezési és dísztárgyakat mutat be, melyek alkotóik kézügyességéről, kreativitásáról vallanak.
A tárlat június 9-ig tekinthető meg 9 és 18 óra között, illetve rendezvényhez kötődően.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!