Díjugrató verseny a Lovasmajálison


2013-05-12 15:51:44  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Díjugrató verseny a Lovasmajálison főképe
A szezon első versenyén C1 (100 centiméter magas, 120 centiméter széles akadályok) és C2 (110 centiméter magas, 130 centiméter széles akadály) típusú versenyszámokat rendeztek az idei Lovasmajális szombati és vasárnapi napján. A megmérettetés népszerű a térség lovasainak körében, akik idén sem maradtak távol, szombaton inkább a show részére helyezték a hangsúlyt a szervezők, így kétfordulós fogathajtó-, gyerek ügyességi- és póni galopp verseny, valamint magasugratás szerepelt a számok között. A díjugrató versenyek a lovak ugrókészségét, képességét, ügyességét, engedelmességét, a lovas tudását tette próbára az előbb említett feltételek mellett. A díjugratóknál a C1 versenyszámot még kegyeibe fogadta az időjárás, jó körülmények fogadták a lovasokat, azonban a mai B kategóriás szezonnyitó verseny megrendezése már kisebb gondot okozott a szervezőknek.
- A pálya a megszokottnál mélyebb lett a sok eső miatt, át is kellett alakítani annak érdekében, hogy a lovak jó talajon tudjanak elrugaszkodni és biztonságosan is érjenek talajt – tudtuk meg Kocsis Lászlótól, a lovasiskola üzemeltetőjétől. Nevezni a B0-ás, B1-es, B2-es és B3-as versenyszámokba lehetett, ez azt jelenti, hogy számonként 90 centiméterről 10 centiméterenként nőtt az akadály. A B1-ben kezdő lovas és nyitott, a B2-ben ifjúsági és nyitott, a B3-ban nyitott kategóriákat rendeztek. Ami a pápaiak szereplését illeti, a B1-es versenyszámban Tóth Gergő Leopold nevű lovával hatodik helyet szerzett, Böhm Szabolcs és Kókai Luca nem ért el helyezést. A nyitott kategóriában délután Magyar Gábor, Kiricsi Kata, az ifjúságiaknál Czuczai Natália lovagol majd.
A folytatásban a Veszprém megyei Díjugrató Bajnokság második fordulóját Veszprémgalsán rendezik júniusban, majd egy hónappal később Pápán hagyományteremtő szándékkal a Talentum elnevezésű díjlovagló versenysorozat keretein belül gyerekügyességi kupát rendeznek.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!