Rajzfilm klasszikusok a Petőfi Moziban


2013-05-12 10:48:17  | cikk: mo  | 


Rajzfilm klasszikusok a Petőfi Moziban főképe
A rajzfilmeké a főszerep a Petőfi Moziban a mai nap folyamán. Az Országos Rajzfilmünnephez csatlakozva két nagy kedvenc is látható a vásznon. A Bogyó és Babóca című klasszikust épp most vetíti a közelmúltban megújult pápai filmszínház, míg a Vukra még bárki odaérhet, hiszen a kis róka kalandjait délután két órától láthatják az érdeklődők.

Az Országos Rajzfilmünnepet harmadszor rendezi meg a KEDD, Magyarország egyik legsikeresebb animációs műhelye. A programhoz 37 hazai település csatlakozott, közel 70 helyszínnel, köztük Pápa városa is. A filmes rendezvény programjában országszerte magyar és nemzetközi, klasszikus és kortárs művek szerepelnek, olyan egész estés, vagy rövid animációs filmek, melyek meghatározóak az animációs műfaj területén. Micsik Zoltán, a pápai Petőfi Mozi üzemeltetője három vetítéssel várja a látogatókat az Országos Rajzfilmünnep keretében. A mozgóképkultúrában jártas szakember úgy állította össze a műsort, hogy az egyes vetítések minden korosztály igényeinek megfeleljenek. A Bogyó és Babóca a legkisebbek figyelmét köti le, a déli előadás már a nagyobbakhoz szól, míg a 14 órakor kezdődő Vuk örök klasszikus, akár a felnőtteknek is kitűnő moziélmény lehet. 

Az ingyenes programsorozat nem titkolt célja, hogy közelebb hozza mind a kicsiket, mind a nagyobbakat a mozizás nyújtotta filmélményekhez és természetesen a megújult pápai mozihoz. Éppen ezért a helyi szervezők nemcsak klasszikus rajzfilmeket idéznek fel a filmvásznon, bemutatják azt is, hogyan, miként látható a nézőtérről mindez. Bizony, a mai napon betekinthetünk a kulisszák mögé, Micsik Zoltán végigvezeti a látogatókat a mozi eddig rejtett zugain, az érdeklődők felmehetnek a gépházba, megtekinthetik a vetítőgépeket, sőt a Petőfi Mozi üzemeltetője még egy kis helytörténeti csemegével is szolgál a résztvevőknek, hiszen a mozibejárás közben érdekességeket is mesél a pápai filmszínház történetéről.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!