Bibliakör a Hemoban


2010-01-19 20:01:04  | cikk: mo  | fotó: mo  | 


Bibliakör a Hemoban főképe
Felolvasókört indított múlt kedden az Oltalom Alapítvány Jézus élete János evangéliuma alapján címmel. Ma este második alkalommal találkoztak az érdeklődök, hogy Szabó Attila bibliaoktató segítségével tanulmányozzák János evangéliumának Az első tanítványok című fejezetét.

- Ennek a foglalkozásnak tulajdonképpen az a lényege és célja, hogy közösen olvassuk a Bibliát, és ahogy haladunk versről versre, gondolkodunk, elmondjuk a véleményünket, kérdéseket teszünk fel, és azokat megválaszoljuk. Az igék tükrében pedig megfejtjük, hogy mi is valójában a Biblia üzenete – fogalmazott Szabó Attila.

Az Oltalom Alapítvány már régóta szervez előadásokat annak érdekében, hogy a Bibliát és az azon alapuló életmódkultúrát népszerűsítse. Meggyőződésük ugyanis, hogy a Szentírás üzen a ma emberének.

- A Biblia azt üzeni, hogy tisztítsuk meg testünket és lelkünket a szennytől. A Ne ölj! parancs alatt Biblia nem csak azt érti, hogy ne vedd el mások életét, hanem testi épségünkre is utal. Ne rövidítsük meg életünket, hanem óvjuk a testünk egészségét! – mondta a bibliaoktató.

A bibliakör minden kedden 18.30-kor kezdődik a Helyőrségi Művelődési Otthonban. A kör résztvevői elismert szakemberek segítségével tanulmányozhatják a Szentírást. A bibliakör vezetői közt szerepel Soós Attila, a Nyitott szemmel című magazin főszerkesztője és Csókási Pál bibliaoktató.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!