Erkel Flash Mob a tánc világnapján


2013-04-30 22:14:52  | cikk: Babos Petra  | 


Erkel Flash Mob a tánc világnapján főképe
Hagyományteremtő szándékkal rendezte meg az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola a tánc világnapját tegnap, melynek keretein belül néhány felsős diák egy flash mob-ot mutatott be. A tánc világnapja alkalmából indult akció során az intézmény tanulói néhány perc erejéig csatlakozhattak az Erkel Flash Mob-hoz.
1727-ben április 29-én született Jean G. Noverre francia balett-táncos, az egyetemes táncművészet megújítója. Ebből az alkalomból a Nemzetközi Színházi Intézet 1981. évi madridi közgyűlése kezdeményezte a táncművészet világnapjának megtartását, amit 1982-ben ünnepeltek először.
Az Erkeles diákoknak a táncot Horváth Izabel, a Pannon Egyetem pedagógia alapszakos, harmadéves hallgatója tanította be, akinek feladatai közé tartozott, hogy aktívan kapcsolódjon be egy iskola életébe. Így jutott eszébe Izabelnek egy olyan ötlet, mely kitűnő alkalmat teremt a közösségformálásra, s növeli az összefogást is. A koreográfia kitalálásából természetesen a lelkes diákok sem maradhattak ki, végül egy piciny társaság gyűlt össze, akik betanulták a lépéseket, majd a 4 és fél perces táncot be is mutatták a többi nebulónak.
-A lényeg az egyszerű, átlátható, mégis látványos mozdulatokban rejlett, melyek megtanulása nem okozott gondot senkinek sem. A zeneszámok változatosak voltak, Flo Rida-tól kezdve Fenyő Miklóson át, a Boney M-ig mindenféle stílus megszólalt. A bemutató után többen csatlakoztak hozzánk, és még mindig nincs vége, az újonnan jövő táncos lábúakkal az Erkeles sport napon elfoglaljuk a focipályát! A táncos brigád oszlopos tagjai voltak: Ács Fanni, Cser Flóra, Lengyel Barbara, Paré Alexandra, Rádi Gitta, Tóth Eszter, Vörös Barbara - tájékoztatta hírportálunkat Heizer Zoltánné igazgató.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!