Erdei iskolában járták a Weöres iskolás diákok


2013-04-30 21:50:48  | cikk: Babos Petra  | 


Erdei iskolában járták a Weöres iskolás diákok főképe
A Weöres Sándor Általános Iskola egy sikeres TÁMOP pályázatnak köszönhetően, A pápai Weöres Sándor Általános Iskola, mint innovatív iskola című pályázat keretein belül erdei iskolákat szervez tanulóinak. Pulay Róbertné igazgatóhelyettestől tudjuk, három erdei iskola már lezajlott, a negyedik pedig május közepén indul.
- A pályázat lehetőséget adott az erdei iskolák megszervezésére. Intézményünk évek óta rendszeresen ellátogat erdei iskolába, ezért szerettük volna a pályázatban is szerepeltetni ezt a kiváló programot - mondta.
Véseiné Kárpáti Ágota, a 4. a osztályfőnöke hírportálunk kérdésére hozzáfűzte, április 22-25. között voltak Huszárokelőpusztán, ami nagyon jól sikerült program volt. A diákok a délelőtti órákban a friss levegőn túrázhattak, délután pedig kézműveskedhettek. Ha már tábor, természetesen az éjszakai játékok sem maradhattak el, amit nagyon élveztek a gyerekek.
A 6.a és a 4.b osztály Mindszentkállán járt, összesen 49 diákkal és 4 kísérővel együtt.
- Fantasztikus időnk volt, talán az volt az első olyan hét, amikor nem esett eső sem. Sokat játszottunk, túráztunk, megismerkedtünk a Káli-medencével. Kirándultunk Salföldre, a kőtengerbe is. Batikoltunk, kürtöskalácsot és langallót sütöttünk, és gyöngyöt is fűztünk a négy nap során - mesélte Horváthné Árvai Mária, a 4.b osztályfőnöke.
- A csütörtöki nap volt számomra a legemlékezetesebb, mivel batikoltunk és azt még sosem próbáltam ki eddig - mesélte Farkas Johanna.
Mező Pannának a kürtöskalácssütés volt a legérdekesebb, de a Theodóra-forrás is lenyűgözte.
- Nekem a legjobban az tetszett, hogy sokat voltunk a friss levegőn, ahol sétáltunk, s közben új ismeretekre tehettem szert - fűzte hozzá Kovács Krisztián.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!