Kimaradt ziccerek, piros lap a Lombardnál, gól és győzelem az Újpestnél


2013-04-27 19:06:42  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Babos Petra  | 


Kimaradt ziccerek, piros lap a Lombardnál, gól és győzelem az Újpestnél főképe
Az OTP Bank Liga 25. fordulójában a Lombard Pápa a hetek óta jó formában futballozó Újpestet látta vendégül. A mieink a tavaszi rajtnál finoman szólva is beragadtak, négy vesztes találkozó után első pontjaikat a Debrecen ellen szerezték meg, majd egy kudarccal végződő pécsi kirándulás után a 90. percben raboltak pontot a Győri ETO-tól. A lilák sem kezdték jól ezt a szezont, egy 6-0-s paksi pofon után a Ferencváros elleni derbit is elveszítették, ami kijózanítólag hatott rájuk, hiszen legyőzték a Debrecent, a Kaposvárt és a Pécset is. Marc Lelièvre alakulata pontért, pontokért érkezett Pápára, persze ehhez a Szűcs - Nagy S., Dlusztus, Rodenbücher, Németh M. - Quintero, Tajthy, Tóth B., Szabó O. - Griffiths, Maric kezdővel felálló hazaiaknak is volt egy-két szava. Tíz percet kellett várni az első komoly helyzetre, Christ pontos labdáját Simon vette át jól, majd lőtt, ám Szűcs bravúrral kiütötte a lövést. Egy perccel később Maric lábában volt a vezető találat, Tóth Bence pontos passza után nyolc méterről lőtt, de Balajcza hatalmas bravúrral védte a jobb felsőbe tartó lövést. A 37. percben cserélnie kellett a hazai mesternek, Tóth Bence ugyanis olyan szerencsétlenül ütközött Christtel, hogy nem tudta folytatni a játékot, Maróti állt be. A 40. percben ismét a hazai szurkolók bosszankodhattak, Németh Milan keresztlabdája után a kimozduló Balajcza mellett Nagy Sándor jobbal a hosszú alsó mellé gurított, óriási lehetőség maradt ki. Egy perccel később Szabó Ottó szabadrúgása centikkel kerülte el a kaput, majd újabb egy minutummal később Szűcs gyors indítása után Quintero tálalt Maric elé, a hazai védelem lemaradt, ám a támadó ballal az ötösről a léc fölé lőtt. Fordulás után kényszerűségből ismét cserélni kellett Zsivóczky mesternek, ezúttal Nagy Sándor sérült meg, Tóth Gábor folytatta helyette. Az 56. percben megint a hazaiak veszélyeztettek, Szabó bal oldali szabadrúgását Griffiths fejelte kapura, ám a vendégek portása hatalmas bravúrral ismét hárított. Néhány perccel később következett a menetrendszerű Maric lehetőség, Quintero sokadik jó indítása után az ötös elől lőtt a szerb, lövése centikkel kerülte el a kapu bal alsó sarkát. A 67. percben emberhátrányba került a Lombard, Griffiths rúgta fel Szélesit, amiért sárga lapot kapott, sajnos a pápai támadó a 20. percben már begyűjtött egyet, amikor nyújtott lábbal becsúszott Kabát Péternek, így mehetett zuhanyozni. A 78. percben Kabát fejesénél Szűcs még óriásit mentett, majd ahogy az a futballban lenni szokott, a kimaradt ziccerekre és a kiállításra az ellenfél góllal válaszolt: Balogh felívelése Chema Antón-t találta meg, aki megelőzte Tóthot, majd fordulatból a jobb alsóba emelt 0–1. Két perccel később Simon középreadását Lázár öt méterről lőtte fölé, ez volt a találkozó utolsó lehetősége. A Lombardnak megvoltak a helyzetei, melyeket azonban ismét kihagyott, így joggal mondhatjuk, hogy már sokadszor a pápaiak a bajnoki szimpatikus vesztesei.

Marc Lelièvre: Úgy készültünk, hogy egy nehéz mérkőzés vár ránk, ez be is igazolódott. A Pápa nagyon jól játszott, veszélyes kontrákat vezetett, nekünk pedig első félidőben helyzetünk sem volt. A szünetben változtattunk, Kabát Péter kicsit visszavontabban játszott, ezáltal jobban teljesített a gárda, veszélyesek voltak a szabadrúgások is. A gólunk után már csak magunknak tettük nehézzé a meccset, átadtuk a területet a Lombardnak pont akkor, amikor még több gólt kellett volna szereznünk.

Zsivóczky Gyula: Általában kollégáim elismerően nyilatkoznak a Lombard játékáról, aztán mi megyünk haza nulla ponttal, ami nagyon nem jó dolog. Nem érdemeltünk vereséget, olyan, mintha el lennénk átkozva, ennyi helyzetet nem lehet büntetlenül kihagyni. A kiállítás természetesen befolyásolta a mérkőzést, egyéni fegyelmezetlenség után kapta Griffiths a pirosat, nagyon rosszkor jött nekünk, az Újpest pedig nagyon taktikusan ki is használta az emberelőnyt. Nagyon jó lenne, ha már vége lenne a szezonnak, remélem utána sikerül találnunk olyan játékosokat, akik hatékonyan tudják segíteni a támadójátékunkat. Vannak tehetséges játékosaink, de nekik még idő kell, hogy beérjenek.

Lombard Pápa – Újpest 0-1 (0-0) Gsz.: Chema Antón

Lombard Pápa: Szűcs L. - Nagy S. (’53 Tóth G.), Dlusztus, Rodenbücher, Németh M. - Quintero, Tajthy, Tóth B. (’37 Maróti), Szabó O. (’66 Arsic) - Griffiths, Maric

Újpest: Balajcza - Szélesi, Vermes, Chema Antón, Iandoli - Simon K., Vasziljevics, Balogh B., Christ (’90 Eninful), Remili (’46 Lázár) - Kabát

A Lombard Pápa május 4-én a Budapest Honvédhoz látogat.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!