Mesél az erdő - Újabb projekt a Weöresben


2013-04-26 20:47:24  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Mesél az erdő - Újabb projekt a Weöresben főképe
A Weöres Sándor Általános Iskolában minden évben több alkalommal tartanak témaheteket, melyeket a napközis munkaközösség szervez. A tanév utolsó projektjét a héten tartották, amikor is az erdő volt a fő téma.
- A Föld napjához kapcsolódóan szerveztük meg a három napos projektet. Mivel Ökoiskola vagyunk, ezért gondoltuk úgy, hogy az erdővel foglalkozunk. Célunk az volt, hogy a diákokban tudatosítsuk, hogy a fa, az erdő érték, ezért vigyázzunk rá, óvjuk azt. A program szerda délután kezdődött, amikor is az Erdő fohászát hallgatták meg a tanulók, majd nyomkövető játékot játszottunk, vagyis tappancs nyomokat kellett követni. A csütörtök délután is nagyon mozgalmas volt, hiszen kézműves foglalkozásokon készíthettek gyurmából, papírból vagy filcből erdei állatokat, amiket az aulában helyeztünk el. A mai napon is sok színes program várt a gyerekekre. A délután nyitásaként Horváth Róbert erdész vadászkutya bemutatót tartott, majd hét különböző helyszín várt a napközisekre. Volt, aki előadást hallgatott meg az erdészek életéről, míg más kisfilmet tekintett meg a vadászkutyákról, erdei játékokat játszhatott, madárhang felismerésen próbálhatta ki magát vagy interaktív játékokon mérhette össze ügyességét - tájékoztatta hírportálunkat Figerl Andrea könyvtáros, a program egyik szervezője.
Az intézmény soron következő projektjét a jövő tanévben szervezi.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!