Dobszakkör a Petőfiben


2013-04-25 20:03:14  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Dobszakkör a Petőfiben főképe
Februárban indult dobszakkör a Petőfi Sándor Gimnáziumban a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ nyertes TÁMOP pályázatának köszönhetően. A heti rendszerességű foglalkozáson hat tanuló, részben petőfis diákok vesznek részt. A szakkört Drabant András vezeti. A próbák a Petőfi Sándor Gimnáziumban zajlanak.
Baán Éva szakmai koordinátor elmondta, a szakkör célja a tehetséggondozás az általános-és középiskolások körében.
Drabant András szakkörvezető hozzáfűzte, a foglalkozásokon jelenleg a Szigeti veszedelem című összművészeti bemutatóra készülnek.
- Két résznél is fogunk szerepelni, először a zászlóforgatókat kísérjük, valamint a csatajelenetet dobpergéssel festjük alá. A diákok között van kezdő is, de páran már évek óta dobolnak. Elmondható viszont mindenkiről, hogy ügyes és nagyon lelkes, örömmel járnak a szakkörre - mondta Drabant András.
- A zászlóforgatás elsősorban Olaszországban hagyomány, ezért mi zenei oldalról néztük az ötletet, s az ottani zászlóforgatók bemutatóját kísérő dobolást vettük alapul - tette hozzá a szakkörvezető.
Nagy Kristóf dobos, a Petőfi Sándor Gimnázium diákja elmondta, Drabant András felhívására kezdett a szakkörre járni. Kristóf 6 éve zenél, mindene a dobolás. Tagja Pápa Város Fúvószenekarának, ahol az ütős sort erősíti.  A darabban kisdobon fog majd játszani.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!