Szövegértés és beszédkészség-fejlesztés a könyvtárban


2013-04-25 19:58:06  | cikk: mo  | 


Szövegértés és beszédkészség-fejlesztés a könyvtárban főképe
A Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola és a Szent István Római Katolikus Általános Iskola tanulói vesznek részt azokon a foglalkozásokon, melyeket egy sikeres TÁMOP pályázatnak köszönhetően indíthatott a Jókai Mór Városi Könyvtár. Váminé Molnár Emma gyermekkönyvtáros elmondta, intézményük mindig nagy hangsúlyt fektetett az olvastatásra és az értő olvasás elsajátíttatására. A gyermekkönyvtáros negyedik osztályos diákokkal foglalkozik, míg Vargáné Harmati Irén gyógypedagógus, logopédus másodikos tanulókat ösztönöz olvasásra. A gyógypedagógus elmondta, 10 másfél órás foglalkozás áll rendelkezésére ahhoz, hogy a résztvevő diákoknál eredményeket érjen el a szövegértés, valamint a kommunikációs készség fejlesztése tekintetében. A foglalkozásvezető hozzátette, fontosnak tartja mindhárom terület: mind az olvasási készség, mind a beszédkészség, mind pedig az írásbeliség fejlesztését. A gyerekek rövid meséken keresztül, játékos feladatokat megoldva sajátítják el az értő olvasás mikéntjét, fejlődik a szókincsük és javul az olvasás tempója is.
A gyógypedagógus kiemelte, azért van nagy szerepe a mesének, hiszen ez áll legközelebb ehhez a korosztályhoz. A mese olyan érzelmeket vált ki a gyerekekből, amelyek felszabadítják őket a feszültség alól. Azonosulhatnak a karakterekkel, különféle szerepekbe bújhatnak, amellett pedig fejleszti a kifejezőkészségüket, a szókincsüket és természetesen a fantáziájukat.
A foglalkozássorozat már a hetedik alkalomnál tart. A kurzus végére komoly eredményeket várnak a szakemberek.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!