Eltávolították az Esterházy szobrot a fő térről


2013-04-24 20:51:59  | cikk: HuHa  | 


Eltávolították az Esterházy szobrot a fő térről főképe
Ma délelőtt leemelték talapzatáról és raktárba szállították gróf Esterházy Károly szobrát.  A városépítő főúr emlékének állított alkotást hosszú ideig kerülgették a Fő tér kivitelezésén dolgozó teherjárművek, ám a Nagytemplom előtt álló szobor egyre inkább útban volt a nagy járművek közlekedésének, az építési anyagok szállításának, sokszor alig fértek el a szobor mellett munkájuk végzése során. A fő oka a szobor elszállításának mégis a balesetveszély, hiszen az építőmunka során félő volt, hogy megsérül az alkotás és ezzel akár az ott dolgozók is veszélybe kerülhettek volna és azon a területen az építkezést is akadályozza – tudtuk meg Vörös Lászlótól, a kivitelező Boroszlán Zrt. vezérigazgatójától. Az építő cég ezért ma elszállíttatta a szobrot.
A daru délelőtt vonult fel a templom elé, a dolgozók a szobor talapzat rögzítését meglazították, majd a daru segítségével a földre tették, ahonnan aztán hungarocellbe burkolva, ládába rakva, raktárba vitték. A szobrászok jellemzően egyféle módon, úgynevezett tüskével rögzítik alkotásukat a talapzathoz, ez itt sem volt másként, így a daruval könnyen és szakszerűen el tudtuk távolítani, aztán pedig a talapzatot is elbontottuk – magyarázta a vezérigazgató.
Gróf Esterházy Károly szobrát 2000. május 4-én avatták fel a Nagytemplom előtt és természetesen az építkezést követően újra helyet kap a már megújult Fő téren.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!