Jó szándékú temető rongáló


2013-04-23 09:52:48  | cikk:  | 


„Csupán” a síremlékek állapotát akarta ellenőrizni április elején az a 13 éves Pápa környéki településen lakó fiú, aki a helyi „régi” temetőben 7 sírt rongált meg. A falu polgármestere április 10-én értesítette a rendőrséget arról, hogy a „régi” temetőben ismeretlen elkövető több síremlék fejrészét ledöntötte. Az adatgyűjtés során a helyi körzeti megbízott látókörébe egy általános iskolás fiú került, akit a Pápai Rendőrkapitányságon tanúként hallgattak meg a nyomozók. Gyermekkorú Cs. Sz. édesanyja jelenlétében elmondta, hogy április 10-én, az iskolából nagyanyjához ment, majd elhatározta, hogy felkeresi rokonai síremléket az „új” temetőben. Hazafele menet a „régi” temetőt is útba ejtette, ahol először dédszülei sírját nézte meg, és ellenőrizte, hogy a síremlékek fejrészét kellően rögzítették-e a talapzathoz. Miután felmenői sírját rendben találta, végig járta a temető összes sírhelyét, és azok fejtábláit is megmozgatta. Néhány fejrész csak megmozdult, ám akadtak olyanok is, amelyek ledőltek a mozgatás hatására. Meghallgatása során már bánta tettét, ám állítása szerint a jó szándék vezérelte: meg szerette volna előzni, hogy a gyengén rögzített táblák később ledőljenek. Tekintettel arra, hogy a fiú gyermekkora miatt nem büntethető, a rongálás miatt ellene indult büntetőeljárást a Pápai Rendőrkapitányság megszüntette.

Képek:

nincsenek képek