Több mint 400 adag halászlevet főznek


2013-04-20 13:10:44  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Több mint 400 adag halászlevet főznek főképe
A borongós idő ellenére is 13 csapat állt a bográcsok mögé már kora reggel a XVII. Agrárexpó keretein belül rendezett horgász napon. A lelkes szakácsok már kora reggel tüzet gyújtottak, s kezdték főzni az ízletesebbnél ízletesebb halászlevet.
A tavalyi év sikerein felbuzdulva idén szervezték meg második alkalommal a halászléfőző versenyt, melyen a tűzoltóság, a mentők és természetesen több horgásztó csapata is indult. A szervezők tervei között szerepel, hogy jövőre is megrendezik a halászléfőző versenyt, reményeik szerint még több résztvevővel.
Az elkészült finom ételeket egy háromtagú zsűri bírálja majd el, akik között két szakács és egy független kóstoló is lesz.
Berkes Béláné, a Fenyveserdő Bölcsőde vezetője érdeklődésünkre elmondta, három kollégájával főzik a halból készíthető egyik legfinomabb ételt. A jó halászlé titka szerintük, a lelkesedésen kívül a csapatmunkában rejlik. Fontos még, hogy a halászlé többféle halból készüljön.

Aki tehát egy jó halászlevet enne ma ebédre, ne késlekedjen, hiszen 13 órától várják a látogatókat az elkészült, finomabbnál finomabb ínycsiklandó ételek elfogyasztására.
A délután kicsiknek és nagyoknak egyaránt kínál szórakoztató kikapcsolódást. A kisebbek a retro vidámparkban és a gyermek-játszóházban tölthetik el idejüket, vagy éppen ügyességi vetélkedőn mérhetik össze horgász, célbadobó, kötélhúzó és patkódobó képességüket. A rendezvénysátor környékén 14 órától lófajta bemutatót, lovagi tornát, lovas ugróshow-t, valamint a Pápai Nyugdíjas Egyesület ének-és tánckarának, a Sindő népzenekarnak és a JMSZK Vadvirág Néptáncegyüttesének színvonalas műsorát tekinthetik meg az érdeklődők.
Az expó ideje alatt a Gasztrofaluban is várják a megéhezett és megszomjazott látogatókat, ahol a Pápai Hús 1913 Kft. grill termékei mellett további helyben készült hagyományos ételeket és italokat fogyaszthatnak a vendégek.  

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!