Megkezdődött a szakmai konferencia: Közös Agrárpolitika 2014 után


2013-04-20 13:03:10  | cikk: mo  | 


Megkezdődött a szakmai konferencia: Közös Agrárpolitika 2014 után főképe
Megkezdődött a Pápai Agrárexpó egyik kiemelt szakmai előadássorozata, a Nemzeti Agárgazdasági Kamara szakmai konferenciája. A program az Európai Unió agrártámogatási rendszerével foglalkozó előadással indult, melyen Papp Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai főigazgató-helyettese adott tájékoztatást a Közös Agrárpolitika (KAP) 2014-2020 közötti költségvetési időszakáról. A szakembertől megtudtuk, Magyarországra a következő években jutó közvetlen támogatások összege 1,9 milliárd euróval, azaz több mint 500 milliárd forinttal nő 2007-2013-hoz képest. A magyar támogatási szint továbbra is az európai uniós átlag közvetlen közelében marad. A követező költségvetési időszak agrártámogatási rendszerét illetően Papp Gergely hangsúlyozta, bár az összeg nem változik, a források kifizetésének módja és rendszere még kérdéses, hiszen egyelőre tervezetről van szó, amit majd az új, 2014-2020-as uniós költségvetés részeként fogadnak el az EU tagállamai.
- Az agrárminiszterek egyetértettek, az Európai Parlamentnek is van egy álláspontja és az Európai Bizottságnak is van egy koncepciója. Ezt a három véleményt próbálják összegyúrni és várhatóan június 25-ére lesz végleges koncepció – magyarázta a szakember.

Papp Gergely elmondta, az új támogatási rendszer legizgalmasabb kérdése az úgynevezett zöld komponens lesz. Erre a Magyarországnak jutó teljes pénzforrás 30 százalékát el kell különíteni. A zöld komponens biztosítása kötelező lesz az ország, és a termelők számára is.
Az már most látszik, hogy kiemelt támogatást igényelhetnek a fiatal gazdálkodók és jóval több pénzhez juthatnak a kis területen gazdálkodók is. Az öt hektár alatti területen gazdálkodók számára egyszerűsödik az adminisztráció és kevesebb feltételhez szabják a kifizetéseket, így a kisgazdálkodók könnyített rendszerben kaphatják meg a támogatást.
Az állattenyésztés tekintetében a kamara tudományos munkatársa kiemelte a kérődző ágazatoknak juttatandó támogatásokat.
- Itt nem feltétlenül arról van szó, hogy növeljük, hanem hogy egyáltalán meg tudjuk tartani azt a támogatottsági szintet, ami a korábbi években volt tapasztalható. És most erre lesz lehetőség 2014-2020 között.
A vidékfejlesztési támogatások tekintetében új jogcímek jelennek meg, a tervezés átalakul, de a sok termelőt érintő támogatási formák, mint pl. agrár-környezetgazdálkodási (AKG) támogatás megmarad – fogalmazott Papp Gergely.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!