Jehova tanúi körzetkongresszus: Óvd az elmédet!


2013-04-13 13:36:34  | cikk: mo  | 


Jehova tanúi körzetkongresszus: Óvd az elmédet! főképe
Óvd az elmédet – ez a kétnapos Jehova tanúi körzetkongresszus idei jeligéje. A tavaszi alkalom népszerű volt a tanok körében, hiszen az összejövetelen 857 fő vett részt a körzet különböző településeiről. Stánicz Jenő, a sajtóosztály felvigyázója érdeklődésünkre elmondta, a délelőtti és a délutáni ülésszakok is e téma köré csoportosulnak. Fontos óvnunk elménket és ezáltal szívünket, hiszen azok az információk, amelyek elménkre hatással vannak, befolyásolják gondolkodásunkat.
- Isten gondolatai szerint gondolkozz, ne pedig az emberek gondolatai szerint. Mennyire időszerű ez a téma! Az emberi gondolkodást különböző kultúrák befolyásolják, olyan kultúrák, ahol megengedik akár a paráznaságot, vagy más helytelen viselkedési módokat, de Isten írott szavában ezek nem megengedettek. Ezért szeretnénk, ha továbbra is az isteni gondolkodás formálná a mi elménket – fogalmazott a felvigyázó.

A tanítás tehát nem más, hogy úgy tudjuk leginkább megvédeni szívünket és elménket, ha Isten írott szavára, a Bibliára támaszkodunk, és onnan szerezzük meg azokat az ismereteket, amelyek naponta érintik az életünket.

Erdész László, a sajtóosztály felvigyázójának helyettese kiegészítette, elménk megóvására életünk minden területén szükség van. Amikor döntenünk kell, először csak gondolkodunk rajta, aztán a gondolat vágyakat ébreszt, s a rossz irányú vágyak bűnt szülnek. Ezektől kell megóvnunk elménket. Ezen múlik az az örök élet, amit Jézus ajánlott minden engedelmes szolgájának. Isten szava minden területre ad figyelmeztetést, és ez óvja meg az embereket a bajtól – hangsúlyozta a helyettes.

A körzetkongresszus délelőtti ülésszakának kiemelt eseménye az önátadás. A tavaszi összejövetelen négy fő keresztelkedett meg, lépett Jehova tanúi közé.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!