Újabb magabiztos pápai kosársiker


2013-04-13 09:30:21  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Újabb magabiztos pápai kosársiker főképe
A legutóbbi fordulóban magabiztos győzelmet aratott Dombóváron a Pápa Motax KC csapata, mely megfelelő alapot nyújthatott egy jó játékra hazai pályán Marcali ellen. A vendégcsapat begyűjtötte az Oroszlányi SE skalpját egy héttel ezelőtt, így ők is pozitív szériában várták az összecsapást. A legutóbbi hazai mérkőzéssel ellentétben most triplazáporral kezdett a Motax. Az első húsz pontból Henrik és Vajda vállaltak 15-t, melyet csak a 6,75-ös vonalon kívülről értékesítettek. Ebben a szakaszban a Marcali még fiatal tehetséges játékosuk révén tartotta a lépést, ám a negyed végére fokozatosan elhúzott a PKC (31-20). A második negyed sem hozott változást, a hazai csapat rendre kosarakkal fejezte be támadásait, miközben szigorított védekezésén. Ennek köszönhető, hogy a félidőre szinte eldőlni látszott a mérkőzés (58-34). A szépszámú közönség számára a találkozó második játékrészére a különbség mértéke volt már csak kérdéses. A folyamatosan rotáló hazaiaknál szinte mindegy volt, hogy ki van pályán, egymást felülmúlva szórták kosaraikat. A záró játékrészben Viant tetszetős akció végén a 100 pontos határon is átdobta a vendéglátókat, akik örömjátékot bemutatva, nagyon magabiztosan tartották otthon a győzelmet. Marcali gárdája rendkívül sportszerűen próbálta megnehezíteni a pápaiak dolgát, de a mai napon a hazaiak dobóformája nem mondott csütörtököt.

Pápa Motax KC - Marcali VSZSE 111:75 (31:20, 27:14, 23:20, 20:21)
Dobók: Feigl 8, Ács 8, Henrik 22/18, Simon 7, Vajda 14/12, ill. Horváth 12/12, Rédey 8, Viant 20, Perger 8, Rozgonyi 4, Farkas

Vajda Balázs: Örülök, hogy a Nagykanizsa elleni teljesítményből tanultunk, és a mai napon esélyeshez méltón teljesítettünk. Úgy gondolom, hogy a mérkőzés elején bemutatott dobóformánk megalapozta mai sikerünket. Köszönöm szépszámú közönségünk bíztatását, igyekszünk minél jobban meghálálni a bizalmat.

A csapat legközelebb Siófokon lép pályára, majd május 3-án 17 órától legfőbb riválisát, a Soproni Tigriseket látja vendégül.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!