...az ember azért dolgozik, hogy jó közösséget hozzon létre- interjú az idén 15. születésnapját ünneplő Pápai Musical Stúdió vezetőjével, Mészárosné Varga Veronikával


2010-01-17 22:44:56  | cikk: Tóth Tamara  | 


- Hogyan értékelné a Musical Stúdió 2009-es évét? Mely eseményeket emelné ki az elmúlt évben a Stúdió életéből?

- A Pápai Musical Stúdió 2009-ben nagyon jó évet zárt. Elégedettek lehetünk, több szempontból is. Sikerült továbbvinni, amit 2007-ben elkezdtünk a Jókai Mór Művelődési Központ tánckarával. Teljesen új gálaműsort állítottunk színpadra, negyven musicalrészletet jelmezben, tánckarral. Sikerült olyan színvonalú előadást produkálni, amely ha az amatőr művészeti csoportokat nézzük, biztos benne van országosan az első tízben. Ezt a gálaműsort négyszer adtuk elő, kétszer februárban és kétszer márciusban. Aztán jött áprilisban a Scherzo, a Zenés Színpadok Országos Fesztiválja, melyet Pápán rendeztek meg és első alkalommal a Pápai Musical Stúdió életében első helyezést értünk el a zenés-szórakoztató kategóriában. Ez óriási dolog a csoport életében. Nyáron a tánckarból öt fiatal lépett fel a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Freddy Mercury emlékkoncertjén, közülük Ekanem Bálint énekelt is a profi produkcióban. Azóta is hallom, hogy az FM Rádió játssza azokat a dalokat, amelyeket ő énekelt. Hatalmas előrelépés volt ez a gyerekek életében még akkor is, hogyha ennek nem lesz folytatása. Életre szóló élmény volt, hogy ők ebben részt vehettek.

 - Hány új taggal bővült tavaly az egyesület?

- Tavasszal 10 új növendékünk érkezett, akiket nyáron intenzíven fejlesztettünk. Ez azt jelenti, hogy hetente két napot jártak próbákr, csak hangképzésre és dalokat tanulni. Próbáltuk őket minél előbb színpadképessé tenni. Már voltak kisebb szerepléseik, hiszen szokniuk kell a színpadot. Jó érzéssel tölt el az, hogy a régi tagok a szárnyaik alá vették a fiatalokat. Segítik őket, figyelnek rájuk, ötletet adnak nekik. Mindennek nagyon örülök, hiszen az ember azért dolgozik, hogy jó közösséget hozzon létre.

 - Milyen tervei vannak a stúdiónak 2010-re?

 - Márciusra olyan műsort állítunk össze, amelyben bemutatkoznak a fiatalok, a tőlünk megszokott komplett show-műsorral, egy dolgot hagyunk ki, ez a tánc. Csak énekelni fognak, teljes egészében az egyén, az ő személyisége, tehetsége kerül előtérbe és az, hogy hogyan tudja megoldani azt, hogy az alatt a három perc alatt a közönség őt megtapsolja, megszeresse. A régi tagokkal készülünk egy Cserháti-est megszervezésére. A végső cél a huszadik Nemzetközi Játékfesztivál, ahol ezt élőzenével és a Swingers együttes kíséretével adnánk elő. Az év végén pedig 15 éves a Pápai Musical Stúdió. Visszahívnám a régi tagokat és felvonultatnánk azt a repertoárt, amit mi a 15 év alatt megmutattunk a színpadon, mind a musical, mind a táncdal és az operett műfajában. Továbbá nyertünk egy Nemzeti Kulturális Alap pályázatot a Jókai Mór Művelődési Központtal. Ez azt jelenti, hogy négy településre visszük el a tánckar műsorát.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!