Bokros Lajos: a kormány gazdaságpolitikája ésszerűtlen, szakszerűtlen és becstelen


2013-04-07 23:25:56  | cikk: HuHa  | 


Bokros Lajos: a kormány gazdaságpolitikája ésszerűtlen, szakszerűtlen és becstelen főképe
Bokros Lajos, az Európa Parlament képviselője, a Horn-kormány pénzügyminisztere látogatott városunkba pénteken, a Petőfi Asztaltársaság meghívására. A politikus a zsúfolásig megtelt belvárosi étteremben tartott előadásában úgy fogalmazott: a kormány gazdaságpolitikája ésszerűtlen, szakszerűtlen és becstelen. Mint mondta, a piacgazdaságban a legfontosabb a kiszámíthatóság, a hitelesség és a stabilitás, ha pedig egy kormány rendszeresen olyan intézkedéseket hoz, amivel aláássa azt a bizalmat, amivel szárba kéne szökkenteni a gazdaság önálló szereplőinek tevékenységét, aktivitását, akkor nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények között a gazdasági növekedés nem indul el. Példaként említette, a kormány legfontosabb célja azt államadósság elleni küzdelem, ami helyes, mert az előző tíz évben olyan gazdaságpolitika folyt az országban, ami miatt az államadósság megint elérte a nemzeti jövedelem nyolcvan százalékát. Ennek az államadósságnak a negyven százaléka devizában van, vagyis ha romlik a forint, nő az államadósság. Ez történt az elmúlt három évben, ez pedig összefügg azzal, hogy milyen terheket cipel az ország, beleértve az államot, a vállalkozásokat és a magánszemélyeket. Bokros Lajos szerint, a devizahitelek csökkentésének legkézenfekvőbb módja az lenne, ha az árfolyam nem 305 forint lenne, hanem 275. Ehhez azonban az kellene, hogy a magyar gazdaságpolitika iránt bizalma legyen mind a külföldi, mind a belföldi befektetőknek. Ha a külföldiek azt látják, hogy a magyar állampolgár kiveszi a pénzét és kimenekíti az országból, akkor miért fektessenek be Magyarországon? De ez fordítva is igaz, ha a magyar állampolgárok azt látják, hogy a külföldi befektetők nem bíznak a magyar gazdaságpolitikában, akkor ők sem bíznak.
-A jelenlegi kormány bőszen hirdeti, hogy az első Fidesz kormány idején az államadósság 53-54 százalék körüli értéket mutatott. Ez igaz, de ez nem nekik köszönhető, hanem sajnos elsősorban nekem.  1995-96-ban ugyanis volt egy olyan stabilizációs intézkedéscsomag, amelyik anélkül állította helyre a pénzügyi egyensúlyt, hogy recesszióba dobta volna az országot. 1996 és 2001 között nem az történt, hogy visszafizettük az államadósságot, hanem elkezdett növekedni a gazdaság. Itt egy hányadosról beszélünk: államadósság osztva a nemzeti jövedelemmel. Az államadósság nagy, de ha a nevező növekszik, csökken a tört értéke. Ez történt az öt év alatt, egyfajta exportvezérelt, beruházások által fűtött, a pénzügyi egyensúlyt megőrző gazdaságpolitika. 2001 óta viszont nem volt ilyen az országban, és most sincs.
A politikus kiemelte, 2002 és 2009 között is súlyos hibákat követtek el a kormányok, ennek következménye volt, hogy 2008. október 23-ára megint államcsőd közelébe jutott az ország. A szerencse az volt, hogy a négy napos ünnep idején zárva voltak a bankok, és az alatt a négy nap alatt a Gyurcsány-kormánynak sikerült egy húszmilliárd eurós mentőcsomagot összerakni, a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és az Európai Bizottság képviselőivel. Mindez annak következménye volt, hogy 2001 után rendkívüli sebességgel kezdett növekedni az államadósság, és ennek növekedésével nem tartott lépést a gazdaság egészének növekedése. Mindez pedig a hibás gazdaságpolitika eredménye – fogalmazott.
Bokros Lajos kérdésünkre szólt a csütörtökön bejelentett -a növekedés támogatására és a hitelezés bővítésére irányuló - kormányzati intézkedéscsomagról is. Meglátása szerint, ha a csomag megvalósul, akkor káros lesz, ha nem valósul meg, akkor pedig eredménytelen lesz, tehát nincs jó megoldás.
-A Jegybanknak nem feladata az, hogy pénzzel árassza el a gazdaságot, amikor a bankok nem azért nem hiteleznek, mert nincs forrásuk, hanem mert nincs hitelezhető projekt és vállalkozás. Tehát a vállalkozásokat kell helyzetbe hozni, ugyanis, hogy ők hitelt tudjanak felvenni, az nem azon múlik, hogy a Nemzeti Bank olcsón ad-e forrást. Károsnak pedig azért nevezem, mert, ha ez a csomag megvalósul és a bankok tényleg elkezdenek hitelezni, akkor infláció lesz belőle, hiszen ez olyan fedezetlen pénzkibocsátást jelent, aminek az árát az egész társadalom fogja megfizetni.
A politikus szerint, a vállalkozóknak fejlődni kell, oktatásra, szerkezeti reformokra, kisebb adókra, kisebb adminisztrációra és kisebb bürokráciára van szükség ahhoz, hogy a vállalkozások életképes projekteket tudjanak összerakni. Gazdaságpolitikával nem lehet megoldani a válságot, csak a gazdaság versenyképesebbé tételével.
Alakuló pártjáról szólva elmondta, ma Magyarországon nincs konzervatív párt, nincs olyan gyülekezet, amely a piacgazdaságot, a kapitalizmust, a szabad versenyt, a szabad kereskedelmet, a minél kisebb, tisztább, átláthatóbb és olcsóbb államot szorgalmazná.
-Magyarországon csak szocialista pártok vannak a palettán, mi pedig egy kapitalista pártot akarunk, amelyik olyan, mint a brit Konzervatív Párt és amelyik azt tűzi ki célul, hogy Magyarország a piacgazdaság és a versenyképesség talaján jusson el a jólét világába.
A párt megalakulását április 21-ére tervezik, és azokat várják soraikba, akik nemcsak a nyugati jólétre vágynak, hanem azt is tudják, hogy ezért keményen meg kell dolgozni. Bokros Lajos úgy látja, a jelenlegi ellenzéki pártokkal össze kell fogni, nincs más megoldás, ha az a cél, hogy megszabaduljon az ország az Orbán-rendszertől.
-Ez egy negatív program, hogy valamit nem akarunk. Hogy aztán mi lesz, abban különbözhetnek a vélemények. Először el kell végezni a romeltakarítást, helyre kell állítani az alkotmányos jogállamot, vissza kell állítani a demokráciát és aztán beszélhetünk arról, hogy milyen különböző gazdaságpolitikai nézetek vannak – mondta.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!