Megyei egyéni sakk diákolimpia


2013-04-07 13:18:55  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Megyei egyéni sakk diákolimpia főképe
Tapolcán rendezték a megyei sakk diákolimpia egyéni versenyét, népes mezőnnyel, hiszen a résztvevők között a megye számtalan települése képviseltette magát. A diákolimpián a Pápai SE szakosztályát erősítő versenyzők három korcsoportban ültek asztalhoz, akik ezen a megmérettetésen nem az egyesületet, hanem iskolájukat képviselték. A fiatalok nem is okoztak csalódást, a versenyt Kiss Csaba szakosztályvezető elevenítette fel.
- Az I. korcsoportos (2004-ben vagy később születettek) lányok mezőnyében Tardos Luca, a Tarczy Lajos Általános Iskola tanulója nyolc induló között öt meccsből négy ponttal második helyezett lett. A II. korcsoportban (2002-2003-ban születettetek) között az első három helyen pápai versenyző végzett, az erkeles Domonkos Eszter hét meccsen szerzett hat pontjával aranyérmet nyert, melynek értelmében részt vehet a június elején megrendezésre kerülő országos diákolimpia egyéni versenyen is. A képzeletbeli dobogóra a tarczy-s Czemmel Viktória és a Szent István Iskola tanulója, Varga Barbara állhatott fel. A IV. korcsoportoknál (1998-1999-ben születettek) a Weöres Iskola diákja, Döbröntei Dávid hét mérkőzésből öt szerzett ponttal harmadik helyen zárt.
A szakosztályvezető hozzátette, nem PSE-s versenyzőként Varga Éva és Szabó Viktória, a Petőfi Gimnázium tanulói szintén dobogóra állhattak.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!