Hazai győzelmek az utánpótlás bajnokságban


2013-04-05 20:28:46  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Hazai győzelmek az utánpótlás bajnokságban főképe
Az U-19-es utánpótlás bajnokság 21. fordulójában a 12. helyen álló Pápai Egyesített Labdarúgó Club alsóházi rangadón a 13. helyezett Sopron B együttesét fogadta a Perutz Stadion műfüves pályáján. Nagy Mihály csapata pozitív előjelekkel várhatta a kezdő sípszót, hiszen múlt héten Andráshidán három góllal nyerni tudtak, és jó formában, teljes kerettel, a Giczi – Kovács, Horváth, Varga A., Kálmán – Varga Béla, Ughy, Baldauf, Radics – Varga Bence, Budavári kezdővel vágtak neki a 90 percnek. A pápaiak már az első félidőben négygólos előnyre tettek szert, Budavári Csaba 25 perc alatt mesterhármast ért el, a játékrész vége előtt nem sokkal Radics is betalált. A hazaiak edzője öt helyen is változtatott a szünetben talán a cserék, talán a megnyugtató előny miatt túlságosan is kényelmesen játszott a hazai együttes, így a soproniak Romfalvi és Horváth góljával kettőre csökkentették a hátrányt. A 85. percben Horváth Patrik volt eredményes, mellyel a PELC bebiztosította a hazai sikert, a 90. percben Szepesi találata már csak szépségtapasz volt.

PELC U-19 – Sopron 'B' 5-3 (4-0) Gsz: Budavári 3, Radics, Horváth ill. Romfalvi, Horváth, Szepesi

PELC U-19: Giczi (’46 Vajda) – Kovács (’46 Réthi), Horváth, Varga A. (’46 Bolla), Kálmán (’66 Ferencz) – Varga Béla, Ughy, Baldauf, Radics (’46 Radics – ’68 Horváth) – Varga Bence, Budavári (’46 Óbermayer)

Az U-17-es pápai csapat 1-0-s félidő után 2-1-re nyerni tudott. A mieink találatát Katona és Burka szerezte.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!