Megyei mezei futóverseny


2013-04-05 17:13:23  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Megyei mezei futóverseny főképe
Az időjárással nem volt szerencséjük azoknak az általános és középiskolás tanulóknak, akik rajthoz álltak a megyei mezei futóversenyen. A városi megmérettetés néhány hete épp a havazás miatt maradt el, ma pedig az évszakhoz képest hideg idő és szemerkélő eső fogadta a futókat. A korábbi években a városi bajnokságot a Vasas pályán rendezték, idén azonban a Várkertben alakították ki a távot, négy korcsoportban. A verseny célja egyrészt az volt, hogy a futás, mint az egészséges életmód kialakításának egyik eleme, része legyen a diákok mozgáskultúrájának, másrészt arról döntött, Veszprém megyét kik képviselik az országos finálén. Kis Károly, a Versenybíróság elnöke elégedett volt a létszámmal, hiszen a megye számos településéről, többek között Ajkáról, Veszprémből, Ösküről, Balatonfüredről mintegy 250-300 diák érkezett.
- Örömteli, hogy sokéves veszprémi rendezés után idén Pápát választották a verseny helyszínéül, a táv korcsoporttól függően két és négy kilométer közötti volt. Sajnos az időjárás nem fogadta kegyeibe a futókat, kifejezetten kedvezőtlen volt, főleg azoknak, akik nincsenek rendszeres edzésben, a versenyzőket azonban nem zavarta. Minden korosztályban az első helyezett csapat, illetve az egyéni helyezettek legjobb négy versenyzője készülhet az országos döntőre, bízom benne, hogy a pápaiak két hét múlva szép sikerekkel térnek haza.
Az eredmények feledtették a hideg, esős élményeket, hiszen több korosztályban is dobogóra állhattak a pápaiak, élükön a Pápai SE lány versenyzőivel. Az országos döntőt április 18-án, Gödöllőn rendezik.

Részletes eredmények ITT!

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!