A Szent Korona üzenete - vitéz Joó Katalin előadása


2013-04-01 16:25:13  | cikk: mo  | 


A Szent Korona üzenete - vitéz Joó Katalin előadása  főképe
Harmincöt éve, 1978. január 6-án érkezett haza Magyarországra a Szent Korona, s vele együtt tértek vissza a hozzá kapcsolódó koronázási jelvények is. Az 1945 tavaszán Ausztriában amerikai kézre került nemzeti ereklyéket Cyrus Vance amerikai külügyminiszter adta át az Országházban a magyar népnek. A koronát és a jelvényeket restaurálás után a Magyar Nemzeti Múzeumba vitték, két évtizeden át itt állították ki. 1999. december 21-én az Országgyűlés elfogadta a Szent Koronáról szóló 2000. évi. I. törvényt, melynek értelmében a Szent Koronát 2000. január 1-jén ünnepélyes keretek között (a jogarral és az országalmával együtt) a Parlament kupolacsarnokába szállították át.

Az Edvy Malom Fogadó Értékeink élőben című programsorozata keretében ezúttal vitéz Joó Katalin beszélt a Szent Koronáról, a szimbólumokról és arról az üzenetről, amelyet a jelképek hordoznak. A lélekgyógyító elmondta, Őfelsége a Szent Korona minden időben a közénk született Jézust idézi meg. A koronán vizsgálni kell a kereszteket, a zománcképeket. Ezek a mostani időkben, azaz a végső időkben – amely egy korszak lezárása és egy új kor kezdete – olyan jelen való törvényeket közvetítenek, amelyeket ismernünk kell és be is kell tartanunk – fogalmazott Joó Katalin.
- Ezek a törvények az élet, az igazság, az egészség, a hit, a megmaradás törvényei. Egyszerű, de következetesen betartandó törvények. Az ősképek üzennek azoknak, akiknek nyitva van a szemük. Megérthetik azokat az őseink által közvetített üzeneteket, amelyek elődeinket is életben tartották a vérzivataros évezredeken keresztül, és amelyekre nekünk ma nagy szükségünk lenne. Ezek az üzenetek mind az életről szólnak, és mind kódolt üzenetek. A legfontosabb üzenetet a szeretet, amit Jézus Krisztus is közvetített.

A magyarság küldetése a szeretet megnyilvánítása a hétköznapi élet szinte minden percében – foglalta össze a tanító.
Ha a magyarság felismeri a küldetését, és gyakorolja a megbocsátás és a szeretet törvényét, akkor nagyon hamar feltörnének a kódok, így helyreállna a Teremtő rendje: az igazság, az egység, az egészség, a teljesség – véli vitéz Joó Katalin.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!