A Türr-gimnázium kulturális bemutatója


2013-03-23 11:41:33  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


A Türr-gimnázium kulturális bemutatója főképe
Zsúfolásig telt a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházterme tegnap estére, hiszen a Türr István Gimnázium és Kollégium tartotta kulturális bemutatóját. A szép számban megjelent szülőket, hozzátartozókat és az iskola pedagógusait, diákjait Németh Zsolt igazgató köszöntötte.
- Mi, a Türr István Gimnázium mindig is nagy figyelmet fordítottunk a tehetségek felismerésére, segítjük és támogatjuk diákjainkat abban, hogy kiteljesedhessenek, biztatjuk őket arra, hogy képességeiket az iskolán, a tanuláson kívül más területeken is megmutassák. Büszkék vagyunk arra, hogy a türrösök között több olyan tanuló is van, akik kreativitásukkal, művészi teljesítményükkel számos elismerést és dicsőséget szereztek már iskolánknak - hangsúlyozta Németh Zsolt.
Végül Mayer Károlynét köszöntötte, akinek hosszú-hosszú évek óta ez volt az első olyan kulturális bemutatója, amikor nem a színpadon izgult diákjai mellett. Jutka néni 1976 óta tanított a Türrben, irányításával számos helyen léptek fel az intézmény kórusai.
A kétévente megrendezendő nagyszabású rendezvényen idén 29 produkciót láthatott a közönség, melyek között a zene mellett a tánc és a színjátszás is szerepet kapott.
Ez a tanév a lázas készülődés jegyében telt, hiszen a két évvel ezelőtti műsorban szereplő tanulók közül sokan újra szerettek volna fellépni, de az azóta az intézménybe kerülő diákok is be akartak mutatkozni, s szereplésükkel örömet okozni. A bemutatón voltak egyéni, egy-egy osztály által összeállított produkciók, de voltak olyanok is, melyek több osztály tanulóival vagy más intézmény, egyesület tagjaival együtt készültek.
Az est nyitásaként az iskola énekkara Pataki diákdalokat énekelt, ezt követően pedig komolyzenei összeállításokat hallhattak.
A bemutató során az 5. G osztályosok A didergő király mesejelenetét adták elő, példázva ezzel a gyermeki őszinteséget és azt, hogy a szeretet a legnagyobb gondokat is képes legyőzni.
Természetesen a tánc sem hiányozhatott a repertoárból, így színpadra lépett a 6. osztály, akik a Blackstars csoport tagjai, a Black Bunny Rock and Roll Club formációja, valamint a 10. F, a 9. F és a 12. A osztály is.
A műsor első blokkját az AJTP Retró nevű rockymix - amelyben 32 rokizni szerető fiú és lány táncolt –, majd a 13. A osztályos lányok szalagavató műsorából kiemelt Cellatangó zárta.
A bemutató második fele angol és orosz nyelvű összeállítással folytatódott, ahol ír balladát énekeltek, részletet adtak elő a Rómeó és Júliából, valamint a 9. évfolyamos, orosz nyelvet tanuló Gólász csoport a „Létnyája pésznyát”, azaz a Nyári dalt adta elő.
Somogyi Zsófia 12. G osztályos diák gyönyörű hangjával kápráztatta el a közönséget, ő a Hajlakk című musical egyik betétdalát énekelte.
Hatalmas sikert aratott a 11. G osztályos lányok és fiúk produkciója, akik külön-külön készültek a mai napra, hiszen szalagos, a fiúk pedig kalapos táncot adtak elő.
A színvonalas kulturális bemutató a TheaTürr színjátszó csoport, Örkény-egypercesekből készült darabjával, majd a Bartók Béla Zeneiskola növendékeinek könnyűzenei összeállításával és Takács Ákos zongorajátékával zárult.
A több mint három órás bemutatót a közönség vastapssal jutalmazta.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!