Utánpótláscsapataink nem bírtak az éllovassal


2013-03-21 21:16:10  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Utánpótláscsapataink nem bírtak az éllovassal főképe
A Pápai Egyesített Labdarúgó Club U-19-es és U-17-es alakulata is hazai pályán meccselt. A pontvadászat 18. fordulójában Jevgenyij Baranov és Kálmán István csapata a Zalaegerszeg ’A’ gárdája ellen igyekezett felvenni a versenyt. Az U-19-es együttes tavasszal az Üstökös FC Győrtől és a Gyirmóttól is vereséget szenvedett, ma pedig nem kisebb feladat várt rá, mint megnehezíteni az éllovas zalaiak dolgát. Hazai szempontból jól kezdődött a meccs, hiszen a 20. percben Radics találatával megszerezték a vezetést a pápaiak, ám két perc alatt megfordították az állást a kék-fehérben játszó vendégek. A 42. percben Ughy góljával már 2-2 volt az állás. A második félidőben már érvényesült a zalaiak fölénye, sajnos a mieink kapusteljesítménye elmaradt a várttól, így a 80. percben már 2-5 volt az állás. A mérkőzés sajnos idő előtt ért véget, ugyanis egy hazai támadásnál a pápaiak játékosa olyan szerencsétlenül ütközött a ZTE kapusával, hogy mentőt kellett hívni a portáshoz, így a játékvezető lefújta az összecsapást – előzetes hírek szerint Hársfalvi kapus fejsérülést szenvedett, ezúton is jobbulást kívánunk a játékosnak.

PELC U-19 – ZTE ’A’ 2-5 (2-2) Gsz.: Radics, Ughy ill. Rosta 2, Pál, Kovács2

Kálmán István tanítványai hasonlóan az idősebbekhez a bajnokságot ötpontos előnnyel vezető ZTE ellen igyekeztek legalább egy pontot itthon tartani, a mieink a 10. pozíciót foglalják el a 16 csapatos bajnokságban. A fiatalok ebben a szezonban alulmaradtak az Üstökössel szemben, majd Sárváron magabiztos győzelmet arattak 8-1 arányban. A pápaiak az első félidőben még jól tartották magukat, a második játékrész végére sajnos már nagyarányú vendéggyőzelem alakult ki, 8-0-s állásnál ért véget a mérkőzés.

PELC U-17 - ZTE 'A' 0-8 (0-2) Gsz.: Ferencz 2, Körmendy, Pajor, Kiss, Bedi, Heim, Góth

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!