Víz alatt és víz felett - Túrát szerveztek a Víztoronyba


2013-03-21 15:44:04  | cikk: mo  | 


Víz alatt és víz felett - Túrát szerveztek a Víztoronyba főképe
Izgalmas lehetőséget kínált a Pápai Vízmű Zrt. az érdeklődők számára ma délután. A víz világnapi rendezvénysorozat keretében a bátrabbak – és akik nem futamodtak meg a borús, szeles időjárástól sem – felmehettek a pápai Víztorony tetejére, hogy megcsodálhassák a kilátást a város egyik legmagasabb épületének magaslatáról. Csaknem egy tucat érdeklődő élt a lehetőséggel, akik bevállalták a 219 fokos, kacskaringós lépcsősort, majd a több mint két méter magas vaslétrát, ami a végső célhoz, azaz a nyílt tetőtérhez vezetett. Bár az időjárás odafent igencsak zordnak mondható, hiszen a szél rendkívül erős volt, a látvány mindenkit kárpótolt.

A Víztoronyba szervezett túra kapcsán Szili Ágnes, a Vízmű laboratóriumvezetője elmondta, a '90-es évek végén kezdtek csoportokat indítani az építmény megismerésére. Azóta az érdeklődők körében egyre népszerűbb a program, a pápaiak élnek is a lehetőséggel. Évente 15-20 csoport látogatja meg a város vízellátását biztosító épületet. Szili Ágnes megjegyezte, a Víztornyot 1967-ben kezdték el építeni és 10 hónapon belül el is készült. Az építményre azon egyszerű oknál fogva volt szükség, mert a hatvanas években megépültek a magasabb épületek a városban, amelyek emeletén nem volt elegendő víznyomás. Ezért döntöttek egy víztorony létesítése mellett, amely akkor is és ma is ugyanazt a funkciót tölti be, biztosítja a víznyomást a magasabb épületekben – tájékoztatott a Vízmű munkatársa.

A Víztoronyban maximum 1500 köbméter víz tárolható, a mennyiség azonban körülbelül 1200-1300 köbméter között mozog. Szili Ágnes elmondta, a tapolcafői kutak folyamatosan pótolják az elhasznált vízmennyiséget. A laboratóriumvezető hozzátette azt is, a torony 41,5 méter magas. A víz pontosan 32 és 38 méter között helyezkedik el az épületben. A felfelé vezető lépsoron éppen 32 és 38 méter magasan van egy „pihenő”, tehát elképzelhetjük, előbbinél a fejünk felett, utóbbi magasságban pedig a lábunk alatt örvénylik a hatalmas mennyiségű pápai víz.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!