Remek helytállás az ítéletidőben


2013-03-18 21:52:38  | cikk: Mo, HuHa  | 


Remek helytállás az ítéletidőben főképe
A förgeteg elvonult, az utak járhatók, a bajba jutottak talán már csak borzongató kalandként emlékeznek a néhány nappal ezelőtti ítéletidőre, s a vele járó kellemetlenségekre.
Csillag István, a Pápai Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője a hétvégi extrém időjárás okozta hófúvások kapcsán elmondta, március 14-én a délutáni órákban megnövekedett a műszaki mentések száma. A Pápai Járási Hivatal vezetőjével együttműködve létrehoztak egy operatív törzset a katasztrófavédelem épületében, az intézkedések ezentúl itt születtek. Csütörtökön a helyközi buszközlekedést leállították, amely csak vasárnap reggelre állt helyre. Ennek következtében a helyi nagyfoglalkoztatók alkalmazottainak elszállásolásáról gondoskodni kellett. Pápa Város Önkormányzatával együttműködve a Kóter Turistaszállót és a Türr-gimnázium kollégiumát nyitották meg a városban rekedtek előtt, ahol körülbelül 150 fő talált menedéket. Ezenkívül a kistérség egyes településein is jelöltek ki átmeneti szállásokat, itt összesen közel 100 fő várta, hogy hazajuthasson. A katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője elmondta, összesen 61 esethez riasztották a tűzoltókat, csütörtökön és pénteken zömében műszaki mentésekhez vonultak. Csillag István hozzátette, a közlekedés szempontjából a legkritikusabb terület a 83-as számú főút Takácsi és Gyarmat közötti szakasza volt, a kistérségben a helyzet szombatra normalizálódott. A kirendeltségvezető hangsúlyozta, a kritikus időszakban a Pápán és a kistérségben a probléma felszámolásán fáradozó szervek, szervezetek és intézmények között példás együttműködés valósult meg.
A segítségnyújtásban részt vett a MH Pápa Bázisrepülőtér állománya, a rendőrség és őket terepjáró járművel segítve a Bakonyerdő Zrt., valamint több vállalkozás és magánszemély is. Az önkormányzatnak a törvénymódosítás óta megváltozott a feladatköre a hétvégihez hasonló katasztrófahelyzetekre vonatkozóan, hiszen nem a polgármester a védelmi bizottság elnöke, ám a városnak fontos szerepe volt a védekezésben - mondta összegzésében Áldozó Tamás polgármester, visszatekintve az elmúlt napok rendkívüli időjárása miatt kialakult helyzetről. A védelmi bizottságnak hasonlítania kell egy katonai szervezethez, hiszen egy irányítási pontnak kell lennie és a többieknek teljesíteniük kell az irányító utasításait, a város azonban még ennél is alaposabb volt a kialakult helyzetben. Így gondoskodtak az orvosi ügyelet megerősítéséről, megfelelő mennyiségű gyógyszertár elérhetőségéről és a városban rekedtek lehető legjobb szintű ellátásáról. A több mint száz főt, akik vagy a munkából nem tudtak már csütörtökön hazamenni, vagy átutazóként rekedtek Pápán a Kóter Turistaszállóban helyezték el.  Boros Katalin, a szállót üzemeltető Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, csütörtök este fél 10-től hajnali fél 1-ig érkeztek a városban rekedtek, akiket a rendőrök és a katasztrófavédelem munkatársai irányítottak hozzájuk.
-Nagyon vegyes összetételű volt a társaság, akiknek helyet biztosítottunk munkatársaimmal a turistaszállóban. Voltak, akik a délutáni műszak után már nem tudtak hazamenni a pápai üzemekből, voltak, akik csak átutazóban voltak Pápán, de már nem mehettek ki a városból, voltak, akik moziba jöttek és olyan is volt, aki Győrből átugrott vásárolni a városba és úgy rekedt itt.
Az ügyvezető hozzátette, kollégái remekül helytálltak és a vendégek nagyon türelmesen viselték a kellemetlen helyzetet, hogy nem tudtak hazajutni.
-Természetesen mindenki nagyon szeretett volna hazamenni és ezt meg is értettük, de nagy türelemmel viselték a kritikus helyzetet. Gondoskodtunk a tisztálkodási lehetőségekről, szállásukról, meleg vacsorát adtunk nekik és igyekeztünk a lehető legkellemesebbé tenni kényszerű itt tartózkodásukat. A helyi védelmi bizottság vezetője állandó kapcsolatban volt velünk, és a katasztrófavédelem munkatársaival folyamatosan tájékoztatott minket a vendégek hazautazási lehetőségeiről.
Késő éjjel a Türr kollégiumát is meg kellett nyitni a városban rekedtek előtt, másnap délelőtt őket is reggelivel majd ebéddel fogadták a turistaszállóban, és segítették megszervezni hazautazásukat. A falvakból traktorok, terepjárók jöttek a falubeliekért és pénteken 17 órakor ment el az utolsó vendég - tudtuk meg.
Áldozó Tamás az elmúlt napok eseményeiről úgy fogalmazott, méltatlannak tartja a megnyilatkozásokat, amelyek azokat kritizálják, akik helytálltak a rendkívüli helyzetben, akár a közút, akár a katasztrófavédelem munkatársaként.
-Én azt láttam, hogy sokan munkaidejükön túl is szolgálatot teljesítettek, s ezt rendkívül lelkiismeretesen tették, hogy segítsenek a bajba jutottakon. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek a munkájáért – még ha nem is a város fenntartásába tartozó szervezetek munkatársai.
A polgármester hozzátette, a március 15-ei ünnepség lemondása helyes döntés volt. Az ünnepséget a város hagyományaihoz méltó módon – hagyományőrző huszárokkal, katonai díszalegységgel és koszorúzással - nem lehetett volna megrendezni a művelődési központban, és sem a megemlékezés szónoka, sem a műsor szereplői, sem pedig a kitüntetett nem tudott volna részt venni a rendezvényen, a zord időjárásban pedig vélhetően a pápaiak sem indultak volna el az ünnepség helyszínére. A Pápa Város Díszoklevele kitüntetést Lux Ibolya nyugalmazott főiskolai docensnek a városi ballagáson adja majd át a városvezető.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!