Interaktív tárlatvezetés


2010-01-14 19:10:37  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Interaktív tárlatvezetés főképe
Ma délután interaktív tárlatvezetésen vehettek részt a Református Kollégium Gimnáziumának 10.c osztályos tanulói a Jókai Mór Városi Könyvtárban lévő A. Tóth Sándor állandó kiállításon. A tárlatvezető Kerpel Péter művésztanár.
- A pályázat végéig, 2010. májusig körülbelül ezer fő látogatására számítunk. A kétszer 45 perces program első része egy interaktív tárlatvezetés – filmvetítéssel és a művész képeiről, életéről és munkásságáról szóló ismertetővel. Az óra második részében vázlatokat készítenek, krokiznak a diákok. A tervek szerint a város minden iskolája el fog látogatni ide és a végén a legjobban sikerült vázlatokból kiállítást rendezünk - mondta el Kerpel Péter.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!