Lezajlott a Curie Kémia Emlékverseny területi fordulója


2013-03-09 12:08:34  | cikk: mo  | 


Lezajlott a Curie Kémia Emlékverseny területi fordulója főképe
30 diák gyűlt össze a Türr István Gimnáziumban ma délelőtt, hogy összemérjék tudásukat a Curie Kémia Emlékverseny soron következő fordulójában. A Curie Emlékbizottság által hosszú évek óta megrendezett országos megmérettetés ugyanis három fordulóból áll: első a levelező forduló, ezt követi a területi verseny és az országos döntő. A Türr István Gimnázium mindig nagy hangsúlyt fektetett a természettudományos tantárgyak oktatására, így nem véletlen, hogy a türrös diákok minden évben nagy számban képviseltetik magukat a rangos megmérettetésen. A gimnáziumból most is közel 20 tanuló ragadott tollat és látott neki a feladatsornak. Újdonság ebben az évben az is, hogy az idei versenyen a Türr István Gimnázium a területi központ szerepét is ellátja, amely feladat kiválóan illeszkedik ahhoz az elismeréshez, miszerint a Türr István Gimnázium és Kollégium szakmai munkája elismeréseként megkapta az Akkreditált Kiváló Tehetségpont címet. A területi központok feladata, hogy helyet biztosítson a területi versenynek, így a mai megmérettetésre a Nyugat-Dunántúl egyéb településeiről is érkeztek résztvevők – tudtuk meg Németh Zsolttól, a Türr István Gimnázium igazgatójától.

A versenyt a 7-12. évfolyamos diákok számára hirdették meg. Bostai Csilla, a területi központ koordinátora arról számolt be, hogy a levelező fordulóban a tanulóknak négy negyven pontos feladatsort kellett kitölteniük, melyekben nagy hangsúlyt kapott az információgyűjtés és a számolási feladatok. A területi forduló annyiban különbözött a levelezőtől, hogy a számológépen, a függvénytáblázaton és a periódusos rendszeren kívül itt már külső segítségre nem támaszkodhattak a fiatalok. Az országos döntőbe a területi központok évfolyamonkénti legjobb versenyzője juthat tovább.

Bostai Csilla elmondta, fontos a természettudományos tantárgyak népszerűsítése és az ismeretek iránti érdeklődés felkeltése, hiszen az utánpótlás tekintetében nagy szükség van a kémiát értő diákokra, akár az ipari vagy a tanári pályákon.  

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!