Népszokásokról szóló projekt indult a Munkácsyban


2013-03-06 16:39:39  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Népszokásokról szóló projekt indult a Munkácsyban főképe
A Munkácsy Mihály Általános Iskola ismét egy háromhetes projektet indított ma útjára, melyen ezúttal a hatodik évfolyamos diákok vehetnek részt. A TÁMOP pályázat keretében ezúttal a népszokások, a tavaszi ünnepkör lesz a téma az elkövetkező hetekben. A nyitóprogramon Varga Erika, a 6. n osztályfőnöke köszöntötte a tanulókat, majd Reidmár Linda néprajzos tartott előadást a tavaszi ünnepekről, a farsangtól egészen pünkösdig.  A három hétben rengeteg színes előadás, foglalkozás vár majd a hatodikosokra.
- A programok a délelőtti és a délutáni órákban is folytatódnak. Számos kézműves foglalkozás, mint például tojásfestés, tojástartó kosár, dióbugó- és képeslap készítés vár majd a gyerekekre, de lesz locsolóversíró verseny, megismerkedünk az angol és sváb húsvéti szokásokkal és a bibliai történetekkel, népi időjóslással, valamint népszokásokról beszélgetünk és hidegtálat is készítünk - tette hozzá Varga Erika.
A tanárnő végül hozzátette, a projekt célja, hogy a diákok játszva ismerkedjenek meg a népszokásokkal, sok új ismerettel gazdagodjanak.
A projektet kiállítással zárják március 27-én.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!