Egymástól tanulhatnak - Bemutatóóra a Munkácsyban


2013-03-04 16:19:51  | cikk: mo  | 


Egymástól tanulhatnak - Bemutatóóra a Munkácsyban  főképe
Évente két-három alkalommal szinte minden tantárgyból szervez bemutatóórát a Munkácsy Mihály Általános Iskola. Az intézmény 10 munkaközössége rendkívül fontosnak és hasznosnak tartja ezeket a tanórákat, hiszen a pedagógusok órai keretek között oszthatják meg egymással, mutathatják be egymásnak tapasztalataikat, újabb és újabb módszereiket.

Ezúttal a matematika munkaközösség szervezte a bemutatóórát, melyen nemcsak a munkaközösség tagjai vettek részt, hanem érdeklődő alsós tanítók is, akik szintén kiválóan kamatoztathatják a látottakat. A tanórát Megyeriné Borsó Éva igazgatóhelyettes tartotta. A pedagógus elmondta, a mai órán a szimmetrikus háromszögek kerület-, illetve területszámítása volt a téma. A tanóra menete semmivel sem különbözött egy átlagos matematika órától. Megyeriné Borsó Éva érdeklődésünkre elmondta, a diákok dolgoztak párban és önállóan is, a feladatok lényege pedig minden esetben az volt, hogy gondolkodásra sarkallja a gyerekeket. A pedagógus hangsúlyozta, a matematika lényege, hogy a tanulók logikusan tudjanak gondolkodni és fejlődjön a problémamegoldó képességük. Ehhez kell feladatokat találniuk a tanároknak.

Megyeriné Borsó Éva a feleltetőrendszer bemutatására helyezte a hangsúlyt a mai tanórán. Ebben a feladatmegoldásban úttörőnek számít az igazgatóhelyettes, hiszen más egyelőre nem alkalmazza ezt a lehetőséget. A feladatot az interaktív tábla segítségével egyszerre oldják meg a diákok. A tanulók egy távirányító használatával választják ki a kérdésre adott helyes választ, melyet a rendszer tárol, így a feladatsor végén az összesítésben az is látszik, hogy ki hány pontot szerzett a jó válaszokkal. A kérdéseket a pedagógusok állítják össze tetszés szerint, így a program bármelyik tantárgy keretében alkalmazható – magyarázta Megyeriné Borsó Éva.

Az igazgatóhelyettes elárulta azt is, mivel a matematika munkaközösség valamennyi tagja rendkívül ambiciózus és innovatív pedagógus, ezért szeptembertől emelt óraszámú matematika oktatás elindítását tervezik az egyik első osztályban, így ötödik osztálytól már emelt szintű matematika tanításban lehet részük az ide jelentkező diákoknak.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!