Nyert Celldömölkön a Lombard II


2013-03-02 15:27:38  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Nyert Celldömölkön a Lombard II főképe
Utolsó felkészülési mérkőzését játszotta a Csorna elleni bajnoki rajt előtt a Lombard II. A csapat Celldömölkre látogatott, ahol a durva belépőkkel tarkított első félidő végén szép akciók után kétgólos előnyre tettek szert. Ennek a játékrésznek a hozadéka Németh valószínűleg súlyos térdsérülése. A pápaiak a második félidőben is nagy fölényben játszottak, sok helyzetet dolgoztak és hagytak ki. A mérkőzés végén a védők könnyelműségét kihasználták a celliek, és szorosabbá tették az eredményt, végül a Lombard II egy góllal nyerni tudott.

Nagy Mihály: Az elején nehezen alkalmazkodtunk a füves pályához, sok technikai hibát vétettünk. Tetszetősen, jól játszottunk, de könnyelműsködtünk elől is és hátul is, ezért lett szorosabb az eredmény.

Celldömölk – Lombard Pápa II 2-3 (0-2) G.: Páli, Posinkovic, Radics

Lombard Pápa II: Giczi – Enyingi Marcell (Kastély), Németh (Böröczky), Venczel, Molnár – Enyingi Márk, Horváth T., Grőber – Posinkovic Radics), Somogyi, Páli (Kalmár D.)

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!