Megnyitotta kapuit a Tudásbárka az Erkelben


2013-02-28 21:16:59  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Megnyitotta kapuit a Tudásbárka az Erkelben főképe
Viharlámpa, mentőöv, papírgalambok, dísz kajütablakok, plüss állatok, na és persze rengeteg könyv… Ilyen kép várja mától az erkeles diákokat az újonnan kialakított Tudásbárkában, vagyis az iskolai könyvtárban. Az ötlet egy tisztasági meszeléssel indult, majd a tanulók kreatív elgondolásai alapján kialakították a tetőtérben Noé bárkáját. A könyvtár-megnyitó ünnepélyt ma délelőtt tartották, melyen a 3. z osztályosok adtak rövid műsort.
- A könyvárunk a tetőtérben található, ami egy kicsit hasonlít egy hajó belsőhöz. A tanulók együtt elkezdtek ötleteket gyűjteni, s végül „megszületett” Noé bárkája. Könyvtárunk nem egy hagyományos könyvtárhoz hasonlítható, hiszen ez a Tudásbárka, sok egyéb délutáni foglalkozás, felkészítő óra, verseny, vetélkedő kiváló helyszíne. A festés mellett új polcokat is vásároltunk, amivel 20 folyóméternyit nőtt a szabad polcra kerülő állományrészünk. A megújult könyvtárnyitóra előzetesen feladatot is adtunk a diákoknak. Minden osztálynak kellett egy galambot készítenie olajággal, fogalmazást írniuk Noé bárkájáról, s rajzokat készíteni a bárkáról. Volt olyan osztály, akik rajzolták a galambot, mások hajtogatták, de az egyik csapat egy élő, gyönyörű fehér galambot is hozott az iskolába erre a napra. Remélem, mától az eddiginél is több diák tér majd be a bárkába - mondta Heizer Zoltánné igazgató.
A diákok örömmel vették birtokukba a Tudásbárkát, ahová a szivárvány kapu pompás színei alatt lehet bejutni.
Néhány tanuló elmondta, az iskolai könyvtár az a hely, amit nagyon szeretnek, és ami nélkül elképzelhetetlen lenne az iskola.
- A termet az információszerzésre és a számítógépezésre használjuk, itt mindig jó társaságot találunk, érdekes könyveket, kórus előtt házit tudunk írni. Szívesen vagyunk itt, mert mindig csend van és Ani nénitől tanácsot tudunk kérni, itt érezzük magunkat a legjobban - mondták a lelkes erkelesek.
A tanulókat Péterné Vargyai Anna könyvtáros, hajóskapitány fogja az ismeretek tengerén terelgetni, hisz a könyv csodálatos utazás a múltba és a jövőbe…

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!