Lombard – Ferencváros: Szépen fogynak a jegyek


2013-02-28 15:52:53  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Lombard – Ferencváros: Szépen fogynak a jegyek főképe
Vasárnap 16:30-tól az OTP Bank Liga 18. fordulójában a Ferencváros alakulatát fogadja a Lombard Pápa a Perutz Stadionban. A mérkőzés iránt Pápán, a környékbeli településeken valamint Budapesten is nagy az érdeklődés. A pápai klub elővételben 300 jegyet bocsájtott a zöld-fehér klub rendelkezésére, melyek napok alatt elfogytak, ám a szurkolóknak a helyszínen is lehetőségük nyílik még 700 darab belépő megvásárlására. A hazai tikettek és bérletek is szépen fogynak, egy biztos, a nézőkön semmi sem fog múlni, remek hangulat várható. A jegypénztárak a mérkőzés napján délelőtt 9-től 12 óráig tartanak majd nyitva, délután pedig 14 órától folyamatosan lehet megvásárolni a belépőket. A nagy érdeklődésre való tekintettel a klub kéri a hazai szurkolókat, hogy vasárnap lehetőség szerint időben érkezzenek a stadionba annál is inkább, mivel kiemelt kockázatú lesz az összecsapás, ami azt is jelenti, hogy a nemcsak a jegy megvásárlása, hanem a beléptetés is lassabb lesz.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!