A polgármester 150 ezer forinttal támogatja a türrösök schwetzingeni útját


2013-02-21 11:31:24  | cikk: mo  | 


A Türr István Gimnázium 15 éve ápol testvériskolai kapcsolatot a schwetzingeni Hebel-gimnáziummal. A pápai türrösök és a schwetzingeni diákok minden évben találkoznak, hol a magyar tanulók látogatnak külföldre, hol pedig a német diákok érkeznek Pápa városába. Ebben az évben a mieinken a sor, ezúttal csaknem 13 türrös fiatal utazhat ki Pápa testvérvárosába tavasszal. Németh Zsolt arról számolt be, a vendéglátásnál sokat jelent mind a német, mind a magyar családok vendégszerete, azonban a kiutazás költsége jelenti a legnagyobb kiadást. Az igazgató hangsúlyozta, igyekeznek minden évben forrásokat és támogatókat keresni, akik enyhítenek a költségeken. Ezért is szolgált nagy örömükre, hogy dr. Áldozó Tamás polgármester a rendelkezésére álló polgármesteri keretből 150 ezer forinttal támogatja az iskola schwetzingeni útját.

- Rendkívül örülünk a támogatásnak, mert ez is mutatja, hogy bár a város már nem fenntartója az iskolának, mégis szeretne gondoskodni a pápai diákokról, hiszen ahol csak lehet, segít megvalósítani a programjainkat – fogalmazott Németh Zsolt.

Dr. Hauber Károly tájékoztatott, a türrös diákoknak március 16-22. között nyílik lehetőségük arra, hogy ellátogassanak Schwetzingen városába. A kint eltöltött idő rendkívül gazdag programokban. A diákok schwetzingeni fiataloknál, fogadócsaládoknál laknak. Részt vesznek a családok által szervezett egyéni programokon, tanórákat látogatnak, foglalkozásokon vesznek részt a Hebel-gimnáziumban, kirándulásokat tesznek pl. Heidelbergbe, Speyerbe és természetesen a schwetzingeni városnézés sem maradhat ki a programok közül – tudtuk meg dr. Hauber Károlytól.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!