Lezajlott a Heitler Lászlóné emlékverseny első fordulója


2013-02-20 17:04:09  | cikk: mo  | 


Lezajlott a Heitler Lászlóné emlékverseny első fordulója főképe
Már negyedszázados múltra tekint vissza a Heitler Lászlóné Matematika Verseny a Munkácsy Mihály Általános Iskolában. A 26. alkalommal megrendezett megmérettetés mindig is népszerű volt a gyerekek körében. Tóthné Nagy Judit elmondta, minden esztendőben újra- és újraéledő szeretettel és tisztelettel gondolva a névadóra szervezik meg a versenyt, amely az iskola egykori pedagógusa, Heitler Lászlóné emlékét őrzi és ápolja. Ez adja a motivációt a szervező pedagógusoknak ahhoz, hogy évről évre töretlen lelkesedéssel valósítsák meg a vetélkedőt.

A megmérettetésre idén 120 diák érkezett, szinte az összes általános iskolai képzést folytató oktatási intézményből. A matematika munkaközösség vezetője elmondta azt is, évfolyamonkénti bontásban zajlik a verseny, ahol egy óra leforgása alatt négy feladatot kell elvégezniük a diákoknak. A feladatok némi többlettudást igényelnek a tanulóktól, de a feladatlapok természetesen az adott korosztálynak megfelelő műveleteket tartalmazzák. Tóthné Nagy Judit hozzátette, a gyakorlatok merítenek a mértan, a kombinatorika, vagy a gondolkodtató szöveges feladatok tárházából is.

A matematika munkaközösség vezetője tájékoztatott, a verseny döntője egy hónap múlva lesz, amelyre az évfolyamonkénti első helyezettek juthatnak tovább.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!