Jókairól és Petőfiről hallhattak a Dunántúli Református Kincstár projekt résztvevői


2013-02-19 19:06:44  | cikk: mo  | 


Jókairól és Petőfiről hallhattak a Dunántúli Református Kincstár projekt résztvevői főképe
A Dunántúli Református Kincstár elnevezésű TÁMOP projekt keretében indult, hat alkalomból álló múzeumi órasorozat utolsó állomásához érkezett. A foglalkozások alkalmával négy csoportban több mint 70 gyermek ismerkedhetett a Pápai Református Gyűjteményekben őrzött kincsekkel, az egyiptomi koporsóval és a benne nyugvó múmiával. A projekt azonban nemcsak az egyiptomi kultúráról szól, hiszen a gyűjteményekben más értékes anyagot is őriznek. Éppen ezért a mai zárófoglalkozást Jókainak és Petőfinek szentelték – fogalmazott Halászné Kapcsándi Szilvia könyvtáros. Az előadáson számos okiratot, értékes dokumentumot láthattak a gyerekek Petőfi Sándor és Jókai Mór életéből. Így megtekinthették például Petőfi bizonyítványát, Jókai díszpolgári oklevelét, vagy saját kezű bejegyzéseiket a Képző Társaság érdemkönyvében.

Halászné Kapcsándi Szilvia elmondta, a múzeumi órasorozatnak ugyan vége, de a Dunántúli Református Kincstár középiskolásoknak szóló tematikus foglalkozássorozata folytatódik. A sorozat 10 alkalomból áll, és még számos izgalmas előadást tartogat a diákok számára. A jövő héten például Kemendi Ágnes érkezik a gyűjteményekbe, aki a természetes színek készítésének fortélyaiba avatja be a tanulókat. A könyvtáros hozzátette azt is, mind a pedagógusok, mind a diákok visszajelzései azt mutatják, hogy egy különösen gazdag múzeumpedagógiai foglalkozássorozat állhatott össze a projekt kapcsán. Halászné Kapcsándi Szilvia megjegyezte, bíznak a folytatásban, és továbbra is várják iskolai csoportok jelentkezését mind Pápáról, mint a környékbeli oktatási intézményekből.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!