Újabb győzelmükkel már dobogósak sakkozóink


2013-02-04 13:13:14  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Újabb győzelmükkel már dobogósak sakkozóink főképe
Vasárnap játszotta le a Pápai SE sakkcsapata soron következő bajnoki fordulóját a megyei I. osztályban, a pápaiak - két alapemberünk nélkül - ezúttal az Ajkai Bányász csapatához utaztak. Hosszú évek óta nem tudtak a mieink fölé kerekedni az ajkaiak, így most is győzelemért látogattak idegenbe sakkozóink. Az eredmények igazolták is az előzetes elvárásokat, hiszen a PSE versenyzői magabiztos sikert arattak.
- Az eredmény minden képzeletet felülmúl, hiszen 9-3 arányban nyertünk – tájékoztatta hírportálunkat Kiss Csaba, a Pápai SE sakk szakosztályának vezetője. Kiss Zoltán, Varga Gyula, Kerecsényi Zoltán, Sashalmi Ádám, Hamzáné Gyimesi Andrea, Döbröntei Dávid és Margl Roland is nyerni tudott, Buzás Gyula, Katona György, Talabér Zoltán és jómagam döntetlent értünk el. Ezzel a győzelemmel sikerült a dobogóra fellépnünk, ahonnan nem is szeretnénk lejjebb csúszni, a csapat kezd egyre jobb formába lendülni. A harmadik hely megszerzése most már reális cél, az első-második hely sajnos elérhetetlennek tűnik.
Kiss Csaba elmondta, legközelebb szombaton játszanak a megyei II. osztályban, melynek helyszíne Pápa lesz, vasárnap pedig idegenben a Révfülöp csapata ellen az I. osztályban szerepelnek, győzelmi esélyekkel.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!