Továbbra is magyar polgármestere van Kovásznának


2013-02-03 22:51:45  | cikk: HuHa  | 


Thiesz János, Kovászna eddigi alpolgármestere lett Pápa erdélyi testvérvárosának új polgármestere. Az időközi polgármester választást ma tartották, a szavazáson – nagyon magasnak számító - 63 százalékos volt a részvételi arány. A városvezetői posztért hárman indultak, Thiesz János, az RMDSZ színeiben indult, rajta kívül az Erdélyi Magyar Néppárt is állított magyar polgármester-jelöltet, a harmadik jelölt pedig a romániai pártok közös, független jelöltje volt. A voksoláson az új városvezető 63 százalékos eredményt ért el, mögötte a román jelölt 34 százalékkal szerepelt, a harmadik jelölt – Málnási László Levente - pedig a szavazatok 3 százalékát kapta meg.
Thiesz János ilyen arányú győzelme megnyugtató a kovásznai magyarok számára, hiszen a román jelölt rendkívül intenzív kampányt folytatott a magyar lakosság körében is.

Az eredmények megismerését követően Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Közgyűlés elnöke úgy fogalmazott, a választás leképezte a kovásznai etnikai arányokat, hiszen 2/3 - 1/3 a magyarok és románok aránya a településen.

Pápa erdélyi testvérvárosában az időközi választás kiírására Lőrincz Zsigmond polgármester novemberben bekövetkezett halála miatt volt szükség.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!