Szülők-nevelők jótékonysági bálja a Közgázban


2013-02-03 10:42:01  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Szülők-nevelők jótékonysági bálja a Közgázban főképe
Tegnap este tartotta hagyományos jótékonysági szülők-nevelők bálját a Pápai Gazdasági Szakképző Iskola székhelyintézménye (volt Közgáz) a tagintézmény aulájában.
Az első szülők-nevelők bálját hagyományteremtő szándékkal rendezték meg néhány évvel ezelőtt. A bál fontos rendezvénye az intézménynek, mivel eredményességük egyik kulcsa éppen az, hogy az oktatás-nevelés szereplői - iskola, diákok, szülők - miként tudnak együttműködni.
A szép számban megjelent bálozókat Karnerné Pethő Katalin intézményvezető köszöntötte.
- Életünk során sokszor ünnepelhetünk. Ezek az alkalmak segítenek újabb feladataink, céljaink megfogalmazásában, erőt adnak, hitet, s meggyőznek mindannyiunkat arról, hogy időnként meg kell pihenni és ünnepelni kell. Ünnepelhetünk a családban, barátokkal, s ritkán bár, de néha ismeretlen ismerősökkel is. A mai este is egy ilyen alkalom. A régi bálok lényege az illemtan-könyvek szerint az, hogy lássunk és láttassunk. Vannak azonban olyan bálok is, amelyeket nem a magamutogatásért, hanem az együttlét öröméért és jótékony célból rendeznek. Az a közösség képes nagy tettekre, kivételes időkben különleges cselekedetekre, ahol a jó ügyek mindig megtalálják a maguk embereit, s ahol a vágyak nem maradnak vágyak, hanem  vállalják azok igazzá tételét. Jótékonysági bálunkat ezért bátran sorolhatják a rendkívüli tettek közé. Az idei bál bevételét a könyvtár, belépők, útiköltségek, iskolanap és sporteszközök vásárlására fordítjuk majd - mondta az igazgatóhelyettes.
Az est nyitásaként a iskola néhány táncos lábú és kiváló hangú fiatalja adta meg az alapot a jó hangulathoz, latin amerikai táncaikkal és közismert slágerekkel.
Éjfélkor tombolasorsolás színesítette a programot, melyen több mint fél száz értékes ajándék talált gazdára a szponzorok jóvoltából.
A hajnalig tartó mulatságon a Party zenekar gondoskodott a bálozók jó hangulatáról.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!