Pápai siker a serdülő kézilabda bajnokságban


2013-01-30 18:44:13  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Pápai siker a serdülő kézilabda bajnokságban főképe
Az országos serdülő kézilabda bajnokság 21. fordulójában szomszédvári és alsóházi rangadót rendeztek, hiszen a két ponttal álló Bakonyerdő Pápa a sereghajtó Ajka együttesét fogadta a Városi Sportcsarnokban. A presztízsen kívül idei második győzelme volt a tétje a 2x25 perces összecsapásnak, melyre mentálisan is nagyon készült Kapcsándi Zsolt alakulata. Kissé nehezen melegedtek bele a meccsbe a mieink, hiszen az ajkaiak hamar kétgólos előnybe kerültek, 2-4-nél a négyperces gólcsendet Bors Martin törte meg, melyre sajnos egyből jött a válasz (10. perc 3-5). Széleken nem sikerült a pápaiaknak helyzetbe kerülni, de átlövésekből szép gólokat szereztünk, és beállót is többször meg tudtuk játszani. Feljavuló védekezéssel és jó kapusteljesítménnyel húsz perc elteltével érték utol a mieink az ajkaiakat (8-8), majd három perccel később pedig már három góllal vezettek a házigazdák, 12-9 állt az eredményjelzőn a szünetben. A második félidőben is minden a mieink elképzelései szerint alakult, és még néhány számunkra kedvezőtlen bírói tévedés is belefért a meccsbe, Bors Martin vezérletével – aki a meccs embere is lett - és Pilter Levente remek kapusteljesítményének köszönhetően nem volt esélyük a vendégeknek, a Bakonyerdő megérdemelten nyert 27-20-ra.

Kapcsándi Zsolt: Maximálisan elégedett vagyok, ami az egész szezonban nem sikerült, az ma bejött, a srácok fegyelmezettek voltak, azt játszották, amit kértem tőlük. Húsz gólt kaptunk, ami jó kapus-, és remek védekezésmunkát sejtet, támadásban pedig minden poszton eredményesek voltunk. Örülök, hogy az Ajkát oda-vissza sikerült legyőznünk, ha így fejlődik a társaság, néhány év múlva az ellenfeleknek komolyan számolniuk kell velünk.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!