Ajkai diadal a II. mklb.hu&Vaáry Dekor Kupán


2013-01-28 00:16:44  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Ajkai diadal a II. mklb.hu&Vaáry Dekor Kupán főképe
Délelőtt 10 órától két helyszínen zajlott a tavaly nagy sikerrel záruló mklb.hu&Vaáry Dekor Kispályás Labdarúgó Teremtorna. Az idei torna iránt is élénk volt az érdeklődés, hiszen összesen 26 csapat adta le nevezését, őket hét csoportba sorsolták a szervezők. A mezőnyben a városi kispályás bajnokság legjobbjaival, baráti társaságokkal, munkahelyi kollektívákkal, de több megyén kívüli együttessel is találkozhattunk, színes volt tehát a paletta. A mérkőzések között sem unatkoztak a nézők, hiszen pizsama és fehérnemű bemutató valamint pom-pom lányok műsora szórakoztatta a jelenlévőket. Az A csoportból a Magyarpolány hibátlan mérleggel, az Ex FC valamivel nehezebben jutott tovább, a B jelű kvartettben a tavalyi kiírás győztes gárdája, az ajkai Mágusok szintén nem talált legyőzőre, az FC University is csak egyszer botlott. A C csoportban a Bakony FC 100 százalékos teljesítményt ért el, az Inter FC pedig szerencséjének köszönheti, hogy készülhetett az egyenes kieséses szakaszra. A Johnson FC ugyan harmadik helyen végzett, de a kiírás értelmében nemcsak a csoportok első két helyezettje, de a két legjobb harmadik is továbbjut, a Futrinka Utca mellett pedig épp ez a gárda volt. A D csoportban a favoritnak számító Vegyigyümi esélyeshez méltóan szerepelt, az Inter-Thermo is jó napot fogott ki, az előbb említettek miatt pedig a Futrinka Utcával kiegészülve ez a három csapat jutott tovább. Az E csoportban a Luftánia hiába végzett az élen, visszaléptek a további küzdelmektől, így a Rokkant jók és a Dinamó Pápa latolgathatta további esélyeit. Az F csoportból a tavalyi legjobb háromba jutó Predators simán ment tovább. Az egyenes kieséses szakaszban mindössze 1x12 percet játszottak az együttesek, ebből adódóan a nyolc találkozóból hatban is csak a büntetőrúgások döntöttek.

Egyenes kieséses szakasz I. forduló
1. Magyarpolány – Dinamo Pápa 0-0 (b.: 3-2)
2. EX FC – Nagyvázsony TE 0-0 (b.: 3-2)
3. Mágusok – Inter-Thermo 0-0 (b.: 5-4)
4. Bakony FC – RM FC 1-1 (b.: 3-2)
5. Vegyigyümi – Inter FC 4-0
6. Rokkant jók – FC University 0-0 (b.: 5-4)
7. Symbicort – Johnson FC 1-0
8. Predators – Futrinka 0-0 (b.: 2-1)

A negyeddöntőben már csak a legjobb nyolc folytathatta, a legizgalmasabb összecsapásnak a Mágusok – Vegyigyümi derbi ígérkezett, mely igazolta is az előzetes elvárásokat, végül a tavalyi bajnok két góllal az elődöntőbe kvalifikálta magát, ahol ajkai házi rangadót rendeztek, hiszen a Predators együttese várt rájuk, a másik ágon Magyarpolány a Bakony FC-vel meccselt, ami azt is jelentette, hogy a legjobb négy közé három ajkai gárda verekedte be magát.

Negyeddöntők
Magyarpolány – EX FC 1-0
Mágusok – Vegyigyümi 2-0
Bakony FC – Rokkant jók 2-0
Symbicort – Predators 0-1

A döntőnek is beillő Mágusok – Predators mérkőzésen gól nem született a rendes játékidőben, így hetesrúgások következtek, melyen a Predators koncentrált jobban, így a tavalyi bajnok a bronzéremért meccselhetett, a másik ágon a Bakony FC egy izgalmas összecsapáson egy góllal jobbnak bizonyult Magyarpolánynál.

Elődöntők
Mágusok – Predators 0-0 (b.: 1-3)
Magyarpolány - Bakony FC 1-2

Két fáradt, ám korántsem csalódott csapat találkozóján a Mágusok egy öngóllal szerezték meg a vezetést, pár perccel később majd egy gyors akció végén kettőre növelték előnyüket, melyet meg is tartottak a lefújásig.

3. helyért
Magyarpolány – Mágusok 0-2

A döntőre már jócskán éjszakába nyúlóan került sor és az esélyesebbnek tartott rózsaszín szerelésben játszó Predators már két perc elteltével egy jól eltalált lövéssel előnybe került, melyet nagy küzdelemben meg is őriztek a hármas sípszóig.
- Először is szeretnék gratulálni a szervezéshez, örülök, hogy ennyi csapat vett részt a tornán, annak pedig még inkább, hogy ennyi ajkai került a legjobb négy közé - mondta el a döntő után Király Zoltán, a Predators csapatvezetője. A srácok csodálatosan játszottak, igazi csapatmunka volt a mai diadal, azonban kapusunkat mégis szeretném kiemelni, hiszen a negyeddöntőtől kezdve nem kapott gólt, nagy védéseket mutatott be. A téli teremtornák során hasonló sikerekben bízom.

Döntő
Bakony FC – Predators 0-1

A gólkirály hét találattal Takács Attila (Symbicort) lett, a legjobb kapusnak Csepregi Andrást (Predators) látták, a legjobb játékos címét Simon Lászlónak (Mágusok) ítélték oda.

A részletes eredmények IDE kattintva érhetőek el.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!