A Lombard II is edzésben


2013-01-23 14:05:35  | cikk: Haraszti Gábor  | 


A Lombard II is edzésben főképe
Az elmúlt héten viszontagságos körülmények között, de a Lombard II is elkezdte a felkészülést. A tréningeket az időjárás némileg keresztülhúzta, de a csapat vezetőedzője emiatt nem, a várható távozók miatt jobban aggódik.
- Az időjárás miatt mindössze két edzést tudtunk tartani, de nagy gond nincs, hiszen a bajnokság a tervezettől eltérően két héttel később rajtolt. Több sérült és beteg sem edzett a héten. A létszám meglehetősen hiányos volt, Horváth próbajátékon vett részt, Németh és Somogyi a vizsgái miatt nem edzett, utóbbinak egyébként távozási szándékai vannak. Molnár az iskolai elfoglaltságai miatt csak az edzőmérkőzéseken tud részt venni, Tóth Máté a gyengébbre sikerült ősz után úgy döntött, nem akar nálunk szerepelni. Egy játékost mindenképpen szeretnénk leigazolni, de az elhelyezése még nem tisztázott. Van néhány jelentkező, az ő képességeiket még felmérjük, nem rózsás a helyzet, de remélem, hogy kiegyenesedünk a felkészülés végére.
A felkészülési meccsek programja is körvonalazódik, a csapat az U-19-es és az U-18-as gárdával közösen 14 találkozón lép pályára.

A Lombard Pápa II tervezett hazai edzőmérkőzései:
Február 2. 11:00 Lombard II, U19, U18 – Haladás U17
Február 9. 9:00 Lombard II, U19, U18 – Répcelak
                 11:00 Lombard II, U19, U18 - Sárvár
Február 12. 18.00 Lombard II, U19, U18 - Körmend
Február 16. 11:00 Lombard II, U19, U18 – Veszprém I, vagy II
Február 23. 13.00 Lombard II, U19, U18 – HVSE I.
Március 2. 11.00 Lombard II, U19, U18 – Balatonfüred

A részletes program ITT!

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!