Tragikus baleset Pápa és Nagyalásony között


2010-01-08 15:13:19  | cikk:  | 


Súlyos közlekedési baleset történt másfél órával ezelőtt Pápa és Nagyalásony között. Egy Lada Samara típusú személygépkocsi haladt Nagyalásony felől Pápa irányába, a jármű eddig ismeretlen okból átsodródott az úttest bal oldalára és összeütközött egy Pápa felől érkező – szabályosan haladó - Opel Vectra típusú személygépkocsival. Mindkét járműben 5-5 fő ült, a Lada jobb első ülésén utazó személy a helyszínen életét veszítette, 5 súlyos sérültet Ajkára szállítottak a mentők, 4 könnyű sérültet pedig a pápai kórházba vittek. A jelenleg is a helyszínen tartózkodó Rácz Gyula rendőr hadnagytól, az Őr-és Járőrszolgálati Alosztály vezetőjétől megtudtuk, a Lada hátsó tengelyén nyári gumival szerelt kerekek voltak, az Opelnek pedig mind a négy kerekén nyári gumi volt. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a rendkívül rossz út- és látási viszonyokat egyik gépjármű vezetője sem vette figyelembe. Szomorú tény az is, hogy az Opelben két kisgyermek is utazott – gyermekülés nélkül – szüleik ölében. Az egyik gyerek súlyos, a  másik könnyű sérülést szenvedett.

Rácz Gyula főhadnagy tájékoztatása szerint jelenleg is teljes útlezárás mellett folyik a helyszínelés és várhatóan még egy órán át tart a rendőrségi vizsgálat.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!