Régi-új elnök a Pápai Lovas Club élén


2013-01-10 13:27:23  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Régi-új elnök a Pápai Lovas Club élén főképe
15 év után ismét Tóth Kálmánt választották meg az 1967-ben megalakult Pápai Lovas Club elnökévé. A régi-új vezető Varga Sándort váltotta, a tervek között nyílt napok, családi programok, előadások, továbbképzések szerepelnek illetve egy teljesen új rendezvényt, A ló napját is szeretné megvalósítani a klub első embere, aki a tagság aktív közreműködésére is számít, Tóth Kálmán munkáját mostantól Király Krisztina és Bőhm Szabolcs is segíti. A célok között továbbá az is szerepel, hogy azokkal is megismertessék és megszerettessék a sportágat és a lovaglást, akik eddig távolmaradtak a lovasiskolától.
- A legfontosabb szempont, hogy a tagságból újraépítkezve, továbbfejlesztve a város és környékén élő lókedvelőnek tudjunk egy olyan környezetet nyújtani, ami mindenki számára megfelelő és jó. Nem kérdés, hogy szemléletváltásra volt szükség, a múltunk kötelez, hiszen a Pápai Lovas Club 46. évébe lépett idén, ami országos szinten is szép időnek mondható. Az alapító szabályzat szerint Pápa és környékének a lovasélete, lovashagyományainak ápolása a feladatunk, ami nem könnyű dolog. Önmagában a ló talán nem csábító mindenki számára, de ha egy család ellátogat hozzánk, próbálunk olyan lehetőségeket teremteni, amelyek minden korosztály számára szórakoztatóak lehetnek. Egy régi mondás szerint: „Ló nélkül élni lehet, csak nem érdemes” – ennek szellemében dolgozunk tovább.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!