Önkénteseket és fogadószervezeteket várnak


2013-01-09 18:03:14  | cikk: mo  | 


Önkénteseket és fogadószervezeteket várnak  főképe
Öt együttműködő partner, a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ, az Egyesített Szociális Intézmények, a Türr István Gimnázium és Kollégium, a Weöres Sándor Általános Iskola és Pápa Város Fúvószenekara, valamint az önkéntesek foglalkoztatása iránt érdeklődő egyesületek, civil szervezetek számára tartottak ma fejlesztő foglalkozást az Önkéntes-Pont-Most projekt keretében. A Civilszerviz Közösségfejlesztők Közhasznú Egyesülete ugyanis még 2012. februárjában nyújtotta be pályázatát a Társadalmi Megújulás Operatív Program „Az önkéntesség elterjesztése a konvergencia régiók területén” című kiírására. A közel 20 millió forint vissza nem térítendő támogatással, az Európai Szociális Alap és Magyarország társfinanszírozásában megvalósuló projekt célja az önkéntesség népszerűsítése, általános társadalmi megbecsültségének emelése, a felnőtt lakosság önkéntességre való hajlandóságának növelése önkéntes akciókon keresztül a Pápai kistérségben – foglalta össze a pályázat részleteit Veszpréminé Turtsányi Valéria. A projektmenedzser elmondta azt is, a projektben két területet, az oktatási-nevelési és a szociális szolgáltatások kapacitását igyekeznek fejleszteni önkéntesek bevonásával.

A fejlesztő foglalkozás előtt a projekt szakmai mentora úgy fogalmazott, a pályázat benyújtását megelőzően sem nem volt ismeretlen a város életében az önkéntesség. Számos rendezvényen működtek közre önzetlen segítők. A projekt feladata, hogy tudatosítsa az önkéntesség fogalmát, önkéntes akciókon, programokon, fejlesztő foglalkozásokon keresztül népszerűsítse azt és összehozza az önkéntes munkák iránt érdeklődőket a fogadószervezetekkel – tette hozzá dr. Baloghné Uracs Marianna. Ennek érdekében hozták létre Pápán az Önkéntes Pont elnevezésű irodát, amely számos szolgáltatást nyújt (önkéntes közvetítés, adatbázis kezelése, frissítése, tanácsadás, felkészítés, információ-szolgáltatás, stb.), emellett adatbázisban koordinálják az önkéntesek és fogadószervezetek részéről felmerülő igényeket és elvárásokat.

Az Önkéntes Pont feladata az is, hogy az önkéntes-fogadó szervezeteket megkeresse és felkészítse az önkéntesek fogadására. Ez a műhelymunka zajlott ma a Városháza emeleti tárgyalótermében, melyen Mátyás Mónika, az Önkéntes Központ Alapítvány trénere ismertette mind az érdeklődőkkel, mind pedig a mintaszervezetekkel azokat a technikákat, melyek nyomán képessé válnak önkéntesek fogadására. Mátyás Mónika ötleteket, tippeket adott az egyes tevékenységi területeken működő szervezeteknek, intézményeknek arra, miként szervezhetnek az önkéntesek számára csalogató programokat, és milyen módon elégíthetik ki az érdeklődők igényeit.

A projektben dolgozó szakemberek egybehangzóan azt hangsúlyozták, önkéntesnek lenni jó, hiszen számos olyan tevékenységet választhatunk, amelynek nyomán jobb kedvre deríthetünk másokat, jót cselekedhetünk egy közösségért, vagy éppen maradandót alkothatunk. Éppen ezért a pápai Önkéntes Pont a jövő héttől belvárosi irodájában, a Márton István utca 3. szám alatt várja mind a fogadószervezeteket, mind pedig az érdeklődő önkénteseket.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!