Folyamatosan szállítják el az elszáradt fenyőfákat


2013-01-07 11:28:29  | cikk: mo  | 


Folyamatosan szállítják el az elszáradt fenyőfákat főképe
Vannak akik már az év első napjaiban lebontották karácsonyfájukat, a legtöbben azonban csak január 6-a, vagyis Vízkereszt után látnak neki a díszes fenyőfák leszedéséhez. A kialakult hagyományok szerint ugyanis a három királyok ünnepe a karácsonyfa leszedésének napja is. Már Pápán is látni néhány kidobott fenyőfát, a dömping azonban csak ezután következik. Buics Lajos érdeklődésünkre elmondta, a legtöbben január harmadik hetében válnak meg a meghitt ünnepekre emlékeztető örökzöldtől. A kommunális csoportvezető tájékoztatott, a fenyőfák begyűjtését – ennek ellenére – már a múlt héten megkezdték. A Városgondokság gépjárművei folyamatosan járják a város utcáit és szállítják el a kiszáradt karácsonyfákat. Munkatársaik elsőként a lakótlepeket és a belvárost pásztázzák végig, majd haladnak a város kültereületei felé. Buics Lajos felhívta a lakosság figyelmét arra, hogy a kidobott fenyőfákat lehetőleg úgy helyezzék el, hogy azok az úttest gépjármű- és a járda gyalogosforgalmát ne zavarják. A lakótelepeken a szemétgyűjtő konténerek mellől szállítják el az örökzöldeket, míg a családi házas, vagy belvárosi területeken a házak elé, vagy az utca végére célszerű elhelyezni a kidobott karácsonyfákat. A kommunális csoportvezető hozzátette, a következő két három hétben minden nap „járőröznek” a városban, és folyamtosan gyűjtik a száraz fenyőfákat. A lecsupaszított örökzöldeket a Városgondnokság Téglagyári úti telephelyén deponálják, ledarálják és hasznosítják.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!