Ajánlásokat várnak a Pro Cultura Díszoklevél átadására


2013-01-04 14:59:27  | cikk: mo  | 


Közel húsz éve minden esztendő januárjában ítélik oda a Pro Cultura Díszoklevelet olyan személyek vagy közösségek számára, akik tevékenységükkel, kezdeményezéseikkel hosszú éveken át gazdagították a város kultúrkincseit, s tettek, alkottak maradandót a város kulturális életében. A díjat a Jókai Mór Művelődési és Szabdidő Központ, valamint a Pápai Amatőr Művészeti Mozgalomért Alapítvány alapította 1995-ben, s az azóta magas rangra emelkedett oklevéllel rendszeresen elismerik a városban tevékenykedők munkáját.
Dr. Baloghné Uracs Marianna érdeklődéünkre elmondta, eddig 37 személy vagy közösség büszkélkedhet az elismeréssel, volt köztük filatelista, pedagógus, de megkapta például a város korábbi polgármestere is, dr. Kovács Zoltán. A JMSZK intézményvezető-helyettese azt hangsúlyozta, a díjjal olyan személyek vagy közösségek, civil szervezetek, egyesületek tevékenységét igyekeznek elismerni, akik munkája sokszor háttérbe szorul, azonban irányításuk, kezdeményezéseik, ötleteik elengedhetetlenek az adott tevékenység sikerre vitele érdekében.

A Pro Cultura Díszoklevél odaítélésére idén is várják az ajánlásokat. Ajánlást bárki tehet, legyen az magánszemély, kulturális egyesület vagy közösség. A lényeg, hogy az ajánlásnak tartalmaznia kell az ajánlott személy vagy közösség tevékenységének, működésének ismertetését, az elismerés alapját képező mű, alkotás, cselekmény leírását, dokumentációit valamint a fentiekben foglaltak társadalmi, városi, közösségi hasznosságának méltatását. A döntést egy ötfős kuratórium hozza meg, melyben mind a JMSZK, mind a PAMMA képviselői szerepelnek. A Pro Cultura Díszoklevelet január végén, a Magyar Kultúra Napja kapcsán szervezett ünnepségen adják át.

Az ajánlásokat 2013. január 15-ig beérkezően kell eljuttatni a Jókai Mór Művelődési Központ címére: 8500 Pápa, Erzsébet liget 1.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!