Megdőlt a tavalyi nevezési rekord a szilveszteri futáson


2012-12-31 17:04:25  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Megdőlt a tavalyi nevezési rekord a szilveszteri futáson főképe
A tavalyi évben 235-en vettek részt az óév utolsó sportrendezvényén, a szilveszteri futáson. Idén – talán a jó időnek is köszönhetően – újabb csúcsot állított be a mezőny, hiszen öt korcsoportban közel 250-en húztak futócipőt. Ahogy 2011 szilveszterén, idén is a Hét Csillag Kulturális és Sport Egyesület ostormenete vezette fel a rendezvényt. Az egyesület a pápai hagyományőrzőkkel kiegészülve összesen 23 fővel elevenítette fel ezt a régi magyar hagyományt a Korvin utcától a Fő térig.
- Az ostormenetről már 18.századi feljegyzések is vannak, a karácsony beköszöntét és az év végét az ostorral való tiszteletadással, csattogtatással tették még díszesebbé - mondta el Pintér Péter, az egyesület elnöke. Az egyesület fontos céljának tartja., hogy ezt a hagyományt felelevenítse, ezzel a menettel szeretnénk tisztelegni őseink előtt, akik sokat tettek a hazáért. Az ostorral való bánás régen virtuskodásnak is számított, ma közel 500 métert teszünk meg, amire nekünk is több alkalommal kellett készülni. Fontos, hogy a hagyományainkat ne csak tiszteljük, hanem gyakoroljuk is.
Az ostormenet után a legkisebbek álltak a rajtvonalhoz, a 2000-ben és utána születettek, valamint az 1962-ben és előtte egy gyerek kört - körülbelül 550 métert tettek meg, az 1994 - 1999 között, az 1977 - 1993 között valamint az 1963 - 1976 között születettekre két felnőtt kör, azaz közel 1700 méter várt. A legtöbben idén a 13-18 év közöttiek kategóriájába neveztek, összesen 48-an, de a pápaiak mellett Budapestről is volt versenyző, két svéd futóval pedig nemzetközivé nőtte ki magát a futás - tudtuk meg Tóth Péter szervezőtől.
A legtöbb kategóriában – ahogy arra számítani lehetett a Pápai SE versenyzője szakította át elsőként a képzeletbeli célszalagot, így Kis Károly, az egyesület edzője elégedett lehetett.
- Nagyon jó verseny volt, szoros befutókkal – értékelte a délutánt Kis Károly. Az idei rendezvény is bizonyítja, hogy van létjogosultsága ennek a megmérettetésnek. Sportolóinknak „kötelező” volt a győzelem, de azok is jól teljesítettek, akik kedvtelésből rendszeresen edzenek a Várkertben. Az időjárás ideális volt a futáshoz, némi nehézséget az útburkolat okozott.

A díjakat dr. Áldozó Tamás polgármester adta át, aki örömét fejezte ki, hogy megdőlt a tavalyi nevezési rekord, majd boldog új évet kívánt a megjelenteknek.

Eredmények:

12 éves korig (fiúk):
1. Bodó Dániel (Budapest) 2. Gulyás Adrián (Munkácsy – PELC)
3. Áldozó Botond (Munkácsy – PELC)

12 éves korig (lányok)
1. Nagy Zsófia (Szent István – Kilián DSE)
2. Sztupák Laura (PSE)
3. Györkös Hanna (Weöres – PSE)

13-18 év közöttiek (fiúk)
1. Kiss Gergő (Petőfi - PSE)
2. Krivácsy Benjámin (Türr - PSE)
3. Soós László (PGSZKI-BEVSE)

13-18 év közöttiek (lányok)
1. Marton Viktória (Weöres - PSE)
2. Vajda Alexa (Szent István - PSE)
3. Fejes Fanni (PGSZKI – PSE)

19-34 év közöttiek (férfiak)
1. Böröndy Hunor (PGSZKI - PSE)
2. Malakov Andreas
3. Sztupák Tibor (PGSZKI – Játékvezetői Bizottság)

19-34 év közöttiek (nők)
1. Sztupák Regina (PSE)
2. Antal Zsanett
3. Therese Malakov

35-50 év közöttiek (férfiak)
1. Györgyi Péter (Piha SC)
2. Csébi Zsolt (PSE)
3. Nedvesi Richárd (Játékvezetői Bizottság)

35-50 év közöttiek (nők)
1. Szabó Bernadett (Munkácsy - PSE)
2. Konczné Recska Henriette (PGSZKI - Kilián)
3. Mórocz Katalin (Szent István – PSE)

1962-ben és előtte születettek (férfiak):
1. Kiss László (Weöres - Kilián)
2. Turbók Jenő (PSE)
3. Polgár István (Dózsa Judo SE)

1962-ben és előtte születettek (nők):
1. Varga Mária (Barátság Klub)
2. Gulyásné Kasza Piroska (PUSE)
3. Kertai Ferencné (Barátság Klub)

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!